Cím: A Tenkesen
Szerző: siklosi - Geiger Erzsébet
(05-07-2008 @ 09:49 pm)
:
Látod öreg hegy!
Hűtlen lányod néha visszatalál.
Itt voltam múltkor is amikor
a Macskalyuk - dűlőben
kinyíltak az orgonák…
Halványlila könnyüket
mind értem siratták,
s a máriagyűdi kéttornyú harangját
akkor, kicsit nekem kongatták.
Már megbékéltem mindennel…
Amikor elmentem, azt hittem
nincs nagyobb kín, mint itthagyni
az öreg diófát…
Azóta a lelkem ezer bánat átjárta,
most itt vagyok újra, mert úgy fájt…
Nélkülem nyíltak ki a tulipánok, nem
szedtem idén medvehagymát…
Virágzik a jázmin.
Valaki kivágta a labdarózsát,
biztos az is útjában állt.
Innen belátni mindent…
A márványbányát, látom az úton jönni
kőporos tarisznyában
szegény Delipapát, de jó, ő már nem
látja a szomorú, kékszemű unokát.
Tiszta időben ezüst csík fényben,
sejteni a Drávát, háborgó lelkem,
szép, vadvízű folyóját.
A kadarka oltványok átvészelték a telet.
Megérem-e egyszer, iszom -e a borát?
Maradok a rizlingnél… nem ér majd csalódás.
A szőlősorok mentén a mezsgyén,
kihajtott a menta, szedek egy csokorral…
Jó lesz, rossz napokra.
Mert itt most jó!
Mecsek lábánál élek…
Pécs. Lázadó kamaszkorom álomvárosa…
Tenkesalja fogva tart, idejárok haza.
Két hegy közt vergődök, mint akinek
volt már ugyan háza, lesz már lakása,
de soha nem volt és már nem is lesz: Otthona.
Most jó.
Most nyílik a pünkösdirózsa.
Kedvenc virágom.
Hé Valaki!
Ültesse majd át, egyszer a síromra.
2006.06.05. Pünkösd.
(164 szó a szövegben) (906 olvasás) 
|
