:
Marci hét éves. Azt mondják, zárkózott, ezért is lep meg, hogy mellém ül az asztalnál. Félrehajtott fejjel sandít rám, közben ujjai a szalvétán matatnak. Én is zavarban vagyok.
Emlékszem, mennyire utáltam, ha egy felnőtt a tanulásról faggatott, mégis az iskoláról kérdezem. Tanulni jó, intézi el röviden, és a találmányairól kezd el mesélni. Furcsa szerkezeteket rajzol. Lelkesedése rám is átragad, ahogy ismerteti működési elvüket.
De Marci csak egy gyerek. Hét éves. Ritkán játszik a többiekkel. Inkább nézi őket. Kérdezem, miért? Erre ő azt mondja, mert sok a baleset. Nem értem. Megmagyarázza. Baleset például, ha a szünetben véletlenül fellöki Ákost. Bocsánatot kér, bár tudja, úgysem hisznek neki. Ilyenkor nem szereti a szüneteket. Van, hogy napokig. Már nem is próbálkozik. Kivárja, amíg elfelejtik.
Ismerem Marcit. Hét éves. Hatszáz kilométerre él tőlem. Ma találkoztunk először. Dédanyját, a nagynénémet temettük.
(137 szó a szövegben) (919 olvasás)
