Csend ül a tavon,
ez a nyugalom.

Aranytükröt tart a víz
a lemenni kész Napnak,
lenge szellők suttognak
a lehajló ágaknak.

Lágy hullám fodrozódik
- a partot cirógatja,
s a fák törzséről a port
időnként lecsókolja.

Közel s távol senki más,
csak én nézem e tájat,
s hallgatom a magányos
és sóhajtozó fákat.

Őszi eső illata
terjeng az esti szélben,
fedett helyet keresek
a halványuló fényben.

Visszanézve látom még
a hajladozó fákat,
távol, messze egymástól
a tó két partján állnak.

Békét lehelnek
a környezetnek.

2003-09-17