Láttam szénből sok kis dombot,
rajta szürke hó borongott;
esett volna véd’ni földet,
tavaszra nevelni zöldet,
de szél fútta
széncsúcsra.

Napfény táncol felhők mögött,
ám a felhő rám prüsszögött,
könnye itt lent meg is fagyott,
jeges járdát elém dobott;
tipegtem fázva,
és vigyázva.

Hóember őrizte léptem,
hiába ingott meg térdem;
répaorrát visszaraktam,
kőgombját is begomboltam,
hogy meg ne fázzon,
gyermekálom.