Amíg a szüleim éltek – s amikor már elköltöztem tőlük – sok-sok téli hétvégét töltöttem otthon.
Mióta eljöttem – az első kivételével – mindig is emeletes háztömbben laktam, és általában csak az ablakon keresztül bámultam a hóesést, vagy időnként vizesre sétáltam a kabátom alját. Amit az ember szeret, azt meg kell érintenie is, úgy az igazi!
Amikor még csak szállongott a hó, már akkor is alig vártam a hétvégét. Hazatelefonáltam, hogy Apu kijöjjön elém az állomásra – akkorra a vonaton már úgyis átfagytam – s minél hamarabb otthon lehessek.
Ilyenkor aztán szegényeknek jobban kellett fűteni: „mer’ ez a lány mindig meg akar fagyni” – mondogatta Anyu. Kicsit kevésnek találtam a 19-20 fokot.
Viszont nagyon szerettem fát vágni – a kutyánk, már abban is folyton segédkezni akart! :)  Amikor a pincébe (a kazánhoz) hordtam le a fát, Linda (ez volt legutolsó kutyánk neve) is felkapott egy-egy kisebb fahasábot a tőke mellől – esetleg tőlem lopott el egyet – és hozta utánam. Láttatok már vigyorgó kutyát? Kinevetett, ha ellopta tőlem a fát, vagy ha megelőzött a pincébe vezető lépcsőkön! :)

Az esték voltak a legszebbek. Az udvari és utcai villany fényében szinte igézően esett a hó, s egyszerűen képtelen voltam bennmaradni. Beöltöztem mindenféle otthoni cuccokba, végül felvettem Apu bélelt pufajkáját (felkészülve a támadásokra ;)) és mentem havat söpörni. Természetesen Linda kíséretében. Hol a seprűt akarta ellopni tőlem, hol megpróbált beborítani a hóba, felugrálva rám (leginkább ez ellen kellett a pufajka). Persze én sem voltam ám teljesen ártatlan eme dolgok bekövetkeztében, mert vagy rásöpörtem a havat (ott futkározott körülöttem), vagy meghógolyóztam – amit ő elkapott és megrágott!
Este tíz után már az utcára is kijöhetett velem, mikor a járdát söpörtem. Ebben az időben ritkán jártak az úton, esetleg a szomszéd ügyködött szintén a járdán lévő hó miatt. Kapun kívül a kutya senkire nem jelentett veszélyt, hisz az nem az ő területe volt, még megszaglászásra sem méltatta a nagy ritkán felbukkanó későnjárókat. Orrát a földre szegezve szagokat gyűjtött, vagy ismételten velem ellenkezett.
Időnként a bátyám gyerekei is jöttek besegíteni, amiből legtöbbször hógolyózás lett, vagy hatalmas kacagások – ettől viszont Linda teljesen „beindult”, s olyan önmagával való – nagy csúszásokkal tarkított – kergetőzésbe bonyolódott, hogy a falusi este tőlünk volt hangos.

Ezek a bolondos, jókedvű, hóeséssel meggyönyörített esték mostanában nagyon hiányoznak nekem! Nemcsak a ritka hóesés miatt...