Tépelődés

Ráncokat gyűrt arcomra a sok-sok év,
Bőrömet a vénségnek sava rágja,
Letűnt pompa lett a múltbeli szépség,
Irigy idő nyűtte, habzsolta, darálta.

Tovalopta szép tavaszom kincseit,
- Most ezt siratja a mézillatú nyár -
A tükörből az arc, mi visszatekint,
Élettelen, fakó, szürkén halovány. 

Rajta az idő csúf nyomokat hagyott,
- Zord éveknek súlyát, álmoknak porát -
S míg nézem arcom, önmagam vádolom;
Miért nem kerültem el álnok rohamát? 

2008. október 2.