Fohász a hajnali buszon

Félhomályban a buszon, téli hajnalon,
Merengve nézem az ablak sötét keretét...
Az élet titkain csüng fáradt gondolatom,
Miközben hallgatom a jármű, zúgó kerekét.
Álmos emberek néznek égő szemekkel,
Csönd és nyugalom, mi az arcokra tapad,
Ám a tekintet beszél egyre színesebben,
S bennem kérdések sora éled... pillanatok alatt.
Ki az, kinek lelke édes dallamtól zsong?
Kinek a szívét melegíti fénylő szerelem?
Kinek nyomja lelkét a bánat és a gond?
Kinek fáj a lét... kinek kín, kinek gyötrelem?

Oh, Uram! - hozz nekünk vigaszt, szebb eget!
Engedd feledni e duhaj világ szürkeségét,
Tűnjenek a rosszak, a könnyek, és a sebek,
Hozz újat, éljen újra a hit és a reménység!
Legyen a földön mindig bölcs igazság,
Taníts meg vidulni, s mindennek örülni,
Legyen körülöttünk örök vigasság,
Taníts meg, hogy kell könnyeket törölni!

Gigászi imám a megállóban néma dalba olvad,
Remegve suttogom - ha lesz még holnap...

2011.01.18.