Kergetnek az álmok,
széthasad a fejem.
Nem hagy nyugodni
mi történik velem.
Azt látom,
hogy beálltam a sorba.
Butulok én is,
mintha kötelező volna.
Egységes nép
talán már sosem leszünk.
Pedig van,
Van, amit mindnyájan teszünk:
Pusztítunk, rombolunk,
e földnek csak ártunk.
Hát ez lenne az,
amit annyira vártunk?!
Hogy milyen jó lesz
a nagytőkés verseny?!
Hogy kizsákmányolnak
s, a szemed sem rebben?!
Na, gyerünk, lépjél!
A másiknak jobb még!
Radikalizálódó
apró kis pornép...
Mert, ha tetszik, ha nem:
Mind azok vagyunk,
Születtünk, dolgozunk,
végül meghalunk...
Mikor tettünk már
utoljára nagyot?!
És miért fáj ennyire,
hogy magyar vagyok?!
A "testvériség", a "tolerancia"...
Mind üres szavak!
"GYŰLÖLET", "HARC"...
Na, ehhez tartsd magad!
És csak sírunk
a "SZEBB JÖVŐ"-ért.
De nem tettünk érte
semmit sem még!
Mert gyűlölni,
megtanultunk hamar.
Szeretni, azt meg
senki nem akar.
Hát gyűlöljetek!
De én mégis szeretem!
Apró, kis búsfényű
Nemzetemet!