Egyszer tovaszáll minden,
S, nekem csak a harag marad.
Mások elfordulnak undorral,
Már őrültnek tartanak.

Sajnálom, én illeszkedni akartam,
De túl tüzes a lelkem.
Hazudtam, hogy normál vagyok,
Aztán csak művésszé lettem. 

Titkoltam e szégyent,
Megfeszítve magam.
Most bűntudatot érzek,
Mert csak kitört a szavam. 

Én is normális akarok lenni!
Tisztességes és csöndes.
De ha el is rejtem a tüzem,
Én úgy sem leszek győztes. 

Mert minél jobban fojtom,
Annál nagyobbat lobban.
Hiába harapom a számat,
Én, nem lehetek szótlan. 

Így agresszív lettem, és bolond
Mert, hazudtam, hogy jobb legyek.
Szimplává akartam válni,
Most meg gyűlölettől szenvedek  

Azt hiszem elszakadt a gyeplő,
Már magamat sem értem.
Mosolygok és szeretek,
De valami gyűlöletre késztet. 

És megihlet a méreg,
A függőjeként élek
De tükörbe nézek és sírok
Ilyenné lettem tényleg?! 

Tovaszállt minden,
Csak a düh kísér múzsaként.
Élek és alkotok,  bár néha
Az egész csak szenvedés. 

Férfi vagyok én is:
Csöndes és kimért.
Aztán állattá válok,
De nem tudom hogy miért.