Könny-függönyös szemmel
díszítem fel lelkem fenyõfáját.
törött gömbökkel,
keserû cukorral,
alatta tépett csomagokkal.
Mit érhet az ünnep,
ha egyedül iszom a keserûség
fanyar italát, mit érnek az angyalok, ha
nem viszik a szívem dalát hozzád?
A zöld fán letörtek az ágak, rajta
szívem darabjait látod.
A nedves csillagszóró,
nem kaphat már lángra,
könnyem sós vize
hullik rá a fára,
a hazug szavak cérnaszálon lógnak,
tűnőben van a megálmodott holnap.