Tavaszodik. Hosszabb napok sorolnak
éjt éjre, áll a köd, s a fenyőcsúcs csepeg.
Roskadó hóba véshetem csak neved,
mert elillansz, s a vágyam fojtogat…

Mámort mámorra, mint kufár a garast
raktam élire szerzett perceim,
lángoló rózsaborral írtam verseim,
s ringatóznék még, ha a Tél maraszt…

De menni kell. Szüntelen körforgásban
elvész az Éden, Sors és Lét hajbakap,
hamvadó tűzben, remények alkonyában

Már nem engednek választásokat.
Elfáradt érzelmek haló porában
sziszegő szél tép kósza álmokat.