…nem félni már,

csak eltűnődni,

széthullt bizalmat egybeszőni,

csak rakosgatni össze újra

riadtan

jog hitébe bújva,

illesztgetni, mint

tört cserepet

a megállóban igyekezett

a busz sofőrje,

aki látta

felszálláskor a kosarába

simulni a kék mázas kancsót.

A darabkák

nagy része megvolt,

de csőstül szakadt rá a mennybolt

az asszonyra, kit

gyúrt kopaszok

eltorlaszolva hátsó ajtót

előbb lökdöstek,

majd míg sírva

kérlelte őket hagynák békén –

lelkét, s kancsóját összetörve

kirabolták

durván röhögve.

Penge is villant!

Esti járat…

Utas alig, az is beszárad

saját kis magány-gubójába,

strucc módján

feszeng ültében mindahány.

Fülek és szemek tágra zárva…

Le is pattantak,

nyomban, amint

megállóban az ajtó kinyílt…

A kopaszok is elinaltak,

és tükrében a buszsofőr

észlelte a megroskadt nőt,

kosarát is,

ami kidőlt

és tört cserepek halmazát…

De vér, az nem folyt legalább…