A nap tüzének sápadt fényű mása
kopogtat be a poros ablakon.
Már játszi árnyak bújnak a falon,
és búcsúzik a tél is, nemsokára.
Míg elheversz a régi pamlagon.
előkerül nemzetiszín kokárda,
s míg zászlót bontok, újra hallgatom
- betör a zajgás, élet a szobába –
marsot gyakorol a karhatalom…

Magam képzelem Petőfi korába,
fújnám, de törten recseg a dalom;
a harci szellem új feltámadása
nem aktuális; közös oltalom
alá tartozunk, mi, keleti bástya,
közös a jelen, múlt, és fájdalom,
a széthúzás is, melynek rút hatása
határon innen s túl csak romhalom,
embernek emberbe marása,
hatalomvágy, önhittség, rágalom…