A kísértetet Francinak hívták, tizennyolc éves volt, és pincérnőként tevékenykedett egy skót felföldi várból átalakított szállodában.

Zsuzsával egy iskola azonos évfolyamára jártak. Közelebbről nem ismerték egymást, csak érettségi előtt derült ki, hogy mindketten Angliában szándékoznak munkát vállalni, egy fél éves nyelvtanulás költségeit fedezendő. Mi sem volt természetesebb, mint hogy együtt böngésszék az álláslehetőségeket. Kiszúrva ezt a skót hotelt, ahová pincérnőt és szobaasszonyt kerestek épp a számukra kedvező időszakban, együtt jelentkeztek. Megkapták a munkát, dolgozni kezdtek.

A két lányt közös szobában helyezték el.

A hotel építői ügyesen ötvöztek modernitást ósággal, kényelmet kényelmetlenséggel, annyiban, hogy meghagytak mindent, ami dohos történelmi korok leheletét idézi, így kínzókamrát és várbörtönt, de átpucolva, kibővítve, és rejtett technikákkal modernizálva. Szűk folyosók, zegzugos lépcsők, váratlan fülkék lapultak a házban, a rejtett világítás meghökkentő formájú tüskés agavékat és süppedő szőnyegeket vont derengőnél alig nagyobb fénybe. Szigorú férfiak és férfias asszonyok képei komorlottak le az arrajárókra, minden emeleten marcona lovagi páncélokat helyeztek el a beugrókban, régi fegyvereket és kitömött állatfejeket a falon, ódon várak ősi szabályai szerint. A hotel enteriőrjét jóleső borzongásra éhes, ám kényelmet szerető utazókra tervezték, akik arra vágytak, hogy hazatérve régi skót kísértetkastélyokról szóló mesékkel riogassák hallgatóságukat. Az igényeiket maradéktalanul kiszolgálni igyekvő tulajdonos-igazgató már régen ráébredt a kísértetek bosszantó hiányára, ezért nyaranta rendszeresen alkalmazott egy-két fiatal egyetemistát, vagy nyelvtanulót a kontinensről, akik a ködös Albionba váltottak ki fél éves munkavállalási engedélyt, és akik éjszakánként egy-két órácskát – mellékállásban - szorgalmasan huhogva csörgették láncaikat, fehér leplekben suhanva végig a hotel folyosóin.

A „lakva ismerjük meg egymást” mondás fejbevágó igazsága egy hét múlva kezdett először derengeni Zsuzsa számára. Egy hónap múlva már kifejezett ellenszenvet érzett Franci iránt, s az érzés csak fokozódott az idő előrehaladtával. Kezdődött azzal, hogy Franci a jobb ágyat választotta, folytatódott, hogy mindenét szétdobálta, az ágyát sosem vetette be, és sosem takarított maga után, de lefoglalta a fürdőt tetszése szerint. A nyelviskolát abbahagyta, amikor egy hirtelen haláleset miatt felmondott alkalmi kísértet helyett elvállalta a szerepet plusz fizetésért. Ettől kezdve még éjjel sem volt tekintettel arra, hogy csöndesen járkáljon, ha Zsuzsa tanulni, vagy aludni akart. Elkényeztetett libaként várta el, hogy körülötte mindenki a hasznára legyen, holott paradoxonként éppen olyan munkát választott, amelynek lényege mások igényeinek kiszolgálása. Gátlás nélkül vette kölcsön Zsuzsa ruháit, kozmetikumait. Ha a városban jártak, rendszeresen meghívatta magát és kisebb-nagyobb összegeket kért kölcsön, amit elfelejtett visszaadni. Ha Zsuzsa szóvá tette viselkedését, annak csak veszekedés volt a vége, eredménye semmi. Félidő tájt, mikor Zsuzsa rájött, hogy osztozkodás előtt Franci zsebre vágja a borravaló nagy részét, miközben azt állítja, hogy tisztességesen megfelezte a pénzt, odáig fajult a helyzet, hogy a lány komolyan fontolgatta, ne utazzon-e haza. Ám ekkor megismerte Iant.

A fiú üzletvezetőként jelent meg az étteremben.  Dúsgazdag család Oxfordban végzett gyermeke volt, szülei a gyakorlati ismeretek elsajátítására küldték ebbe a hotelbe, ahol jó ismerősük volt az igazgató. A család szállodalánc indításán gondolkodott. Ezeket a háttér információkat azonban senki sem tudta a tulajdonoson kívül, sem Zsuzsa, aki első látásra beleszeretett Ianbe, sem más.

Iannek gyorsan feltűnt a csinos, barátságos, tűzről pattant lány, így a szerelem hamar felszikrázott közöttük. Két hét után már együtt töltötték heti szabadnapjukat, és lehetetlen volt nem észrevenni egymásra vetett mosolyaikból, pillantásaikból, hogy itt két fiatal egymásba habarodott. Olyan szép pár voltak, hogy senki sem irigyelte boldogságukat, még az igazgató sem, aki sejtette, hogy Ian szülei valószínűleg nem helyeselnék ezt a kapcsolatot, de úgy gondolta, az idő majd megoldást hoz.

De senki sem számolt Francival.

Egy alkalommal Iannek levele érkezett. Máskor is megesett ez, szülei néha postán küldtek neki meghívókat, ezt-azt. Az igazgató Francit kérte meg, adná át Iannek, mert a városba kellett mennie. Franci látta a borítékon a komoly, nagy családi címert, és feltámadó érdeklődéssel nézett utána az interneten. Nem volt nehéz dolga. Az ősi nevet országszerte ismerték, s az is pillanat alatt kiderült, Ian az ő fiuk, és Ianre fényes jövő vár.

Franci már másnap megpróbálta a fiút magába bolondítani, de sem kihívó viselkedése, sem bájolgása nem váltotta ki a kívánt hatást, csak újabb feszültségeket teremtett Zsuzsa és közte. Franci szorgalmasan próbálkozott, de hiába, pedig a sárga irigység lepte el, ha arra gondolt, hogy egy ilyen fiú Zsuzsának udvarol, és nem neki. Így aztán két héttel hazautazásuk előtt sunyin megvádolta Zsuzsát az igazgatónál, azt állítva, hogy éjjel rajtakapta őket a konyhában; botrányt, és a hotel jó hírét emlegette, követelve, hogy szüntessék meg ezt az állapotot…

Az igazgató végül kénytelen volt cselekedni. Csendben értesítette a családot, tegyenek, amit akarnak; de Zsuzsát nem volt hajlandó kidobni, mert jó munkaerőnek, kedves, rendes lánynak ismerte meg.

Ianért váratlanul eljöttek szülei és hazavitték, s a kisírt szemű Zsuzsa Franci álságos vigaszai mellett nyelte könnyeit, és kesergett álmainak sárba tiprásán, különösen, amikor kiderült, ki is ez a Ian, aki udvarolt neki… A bűntudatos igazgató Franci kétkulacsosságáról is ejtett néhány szót, így Zsuzsa mérhetetlen fájdalma mellett őszinte utálatot is érzett.

Eljött az utolsó hét. Franci meglepve látta, hogy Zsuzsa szinte egyik napról a másikra visszanyeri jókedvét, új telefont, új ruhákat vásárol, és munka után titokzatosan el-eltűnik valahová. Mikor azonban Ianra gyanakodva faggatni kezdte, a lány csak legyintett – ó, már el is felejtettem! – és ő kénytelen volt elhinni.

Az utolsó nap is elérkezett. Franci éjfélkor útjára indult kísérteni.

A lány mindeddig gúnyosan nevetett, ha túlvilágról, ezotériáról esett szó, és fennen hangoztatta bátorságát, melyet csak megerősített, hogy magán kívül nyomát sem látta kísértetnek az itt töltött hónapok alatt. Aki azonban jobban ismerte, észrevehette, hogy kabalái vannak, amulettjei, hogy babonásan ragaszkodik bizonyos cselekedetsorokhoz, és fél a sötét utcákon – ami felveti annak lehetőségét, hogy csak a szája nagy.

Zsuzsa megfigyelte ezeket a jeleket, így hát semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy mikor Franci nyugodt nemtörődömséggel járta megszokott útját a régi szárnyban diszkréten csörgetve láncait, az egyik félhomályos fordulóban váratlanul fekete leples, vasorrú bába-arcú kísértettel találta szembe magát, aki fenyegetően huhogott, hörgött, és hatalmas műkörmökkel nyúlkált feléje. A lámpák pislákolni kezdtek, a rejtett szellőzőkön hűvös szélroham tört be, meglebegtetve a függönyöket. A kísértetjárás minden kedves kelléke adott volt.

Franci sikoltozva megfordult, hogy visszairamodjon, azonban hosszú, lebegő, fehér lepedője folyton beleakadt a lábaira erősített láncokba, hogy csak botladozni tudott. A szokatlanul intenzív zajokra több edzett vendég is ajtót nyitott, élvezettel kandikálva ki a váratlanul mozgalmas kísértetjárásra. Tapsviharban törtek ki, míg Franci kínosan sikítozva elbotladozott előttük, nyomában a vészjóslóan hörgő másikkal. De még nekik is torkukra fagyott a nevetés, amikor a szemközti lovagi páncél is megelevenedett, hogy kardját Franci felé emelgetve, csörömpölve elállja útját. A lány teljes erejéből visítozott, és a páncélos mellett kanyargó csigalépcsőre vetette magát, hogy földszinti szobájába menekülve bezárkózhasson. Ám ahogy lebukdácsolt, nyomában üldözőivel, végképp elaludt a világítás, és halványan foszforeszkáló újabb rémség tűnt fel előtte; a fal mellől előlépő alak torz arcú, félszemű kalózkapitányt formázott, pattogó ostorral kezében.

A nagyképű, hős Franci elájult. Elterült, mint egy csúnya béka.

A lámpákat felkapcsolták, a kíváncsian vigyorgó vendégeknek a kalózkapitány pezsgővel telt poharakat osztogatott, mint soron kívüli szolgáltatást. Majd Franci feje alá egy tüskés agavét helyezett gondosan, és irodájába invitálta Zsuzsát és Iant – a boszorkányt és páncélos lovagot – egy utolsó whiskyre, mielőtt a lány hazaindul a reggeli repülővel, hogy aztán elvégezve az egyetemet, visszatérjen ide dolgozni. S talán arra a titkos megállapodásra is, amit a mobiltelefonok és hamis kísértetek korában két szerelmes fiatal köthet egymással az érzelmek hevében…