:
Csillog a dértől fák hulló levele,
Halmokba kergeti őket a szél,
Gyengül a napfény tékozolt ereje,
Napjai kevesek, csökken az év.
Ősz ember feledné évei számát,
De régvolt időkről mégis mesél,
Az élete regényes tarka tárház,
A háborús emléknél törli szemét.
Elfogyó élete, mint lombtalan ősz,
Csak tavasz pezsgését ne feledje;
Mennyei szerelem, a szép lelki gyöngy,
A fiatalság hite, reménye.
Fátyolos szemeit homály takarja,
De hallja még levelek zörgését,
Lelkében a békesség megnyert csata,
A sápadt napnak örvendi fényét.
(66 szó a szövegben) (230 olvasás)