Cím: A technika ördöge?
Szerző: Anna1955 - Lőrinczi L. Anna
(07-06-2005 @ 09:23 am)
:
1991. szeptember 2. Szikrázó napsütésre ébredtem.
Amint szempilláimat sikerült kinyitnom, ismét éreztem, hogy a gyomrom szorított. Ma van a nagy nap.
Életem talán legfontosabb üzleti tárgyalása lesz, pontban 11-kor.
Kellemesen emelkedett az adrenalin szintem. A hangulatom is jónak mondható. Nyújtózkodom, mint a macskám, éppen csak nem dorombolok. Ki az ágyból, mondom magamnak, indulás a kondi szobába gyorsan. Hét kilométeres sebességgel, öt km gyaloglás, pont 40 perc. Azután húsz perc, evezés és negyedóra súlyzózás. Patakokban folyik rólam a víz.
Direkt kikapcsolom az agyam, nem gondolok semmire. Ez a reggel a legjobb. Érzem, tudom. A zuhany masszírozó sugarai jól esnek a bőrömnek.
A szokásos reggeli facsart narancs, egy kis üldögélés a pultnál és indulhat a nap.
Minden reggel ilyen, de ez a mai mégis más. Ha sikerül az üzletet megkötnöm, két évre csodálatos lesz a munkám.
Egy teljes pénzügyi és termelést irányító rendszert kell írnom egy 1600 főt foglalkoztató cégnek.
Angol a tulaj, olyan igazi konzervatív.
Nos az első probléma, fel is merült. Egy nőnek ez a legnagyobb kérdés, vajon mit kéne felvennem?
Állok a gardrób szoba közepén, és már tudom, hogy ezeken jobb lett volna előbb gondolkodnom. Végül is egy tűz piros kiskosztüm mellett döntök a hozzá illő tűsarkú szandállal.
Mosolygok magamban, na a sok szürke és kék farkas között én leszek a Piroska. Köntös le, fehérnemű fel. Igen ez is lényeges. Mindig harmóniában kell legyen a lelkemmel. Valahogy önbizalmat ad. Nem mintha vetkőzni kellene, de az hogy tudom, milyen kis csoda van rajtam, megerősíti a hitem saját magamban.
Enyhe smink, éppen csak leheletnyi, látni se nagyon lehessen. Parfüm egy csipetnyi.
Tükör, forgás jobbra - balra, hosszú barnahaj kefélve, azt hiszem igen ez így jó lesz.
Indulás, slusszkulcs. Párom üzenete a kulcsra tűzve.
Drukkolok drágám, de tudom, zsebre teszed őket.
Na ez pont megfelelő időben jött ahhoz, hogy a lábam remegni kezdjen.
A garázsban ott a szívem csücske. A "kis" édim. Imádok vezetni, ezért életem nagyon fontos része a kocsim. Egy Mazda 626 most a kedvenc. Fél éve vásároltam, teljes harci díszbe szerelve. 19"-os kerekek, alumínium felnik. 112 lóerő, ezüstmetál. Élmény ránéznem. Úgy társalgok vele, mintha a barátnőm lenne.
Beülök és hajrá, gyerünk a színhelyre. Dorombol alattam a kocsi, halkan simán suhan, a hangszórókból lágyan, kellemesen csendül a Hattyúk tava.
Azért cseréltem le az előző kedvencet, mert az akkumulátor lemerült egyszer és nem indult el. Ez megbocsáthatatlan tett, egy kedvenc részéről. Akkor szerettem bele e csodába, kiben eddig nem kellett csalódjam.
Meg is érkeztem időben a fő épület előtti parkolóba. Tíz perc múlva 11. Felnézek a rám hunyorgó ablakokra, ott áll valahol az Angol, a sleppjével. És Ő biztos nem izgul annyira. Sőt egyáltalán nem, hisz Én vagyok a vállalkozó, nem Ő. Most Ő a bíró ki ítél és dönt.
Motort leállítom és szállnék kifele, de bíz az ajtó, az nem mozdul egy kicsit se. A kocsiban olyan elmés szerkezetet szereltek riasztó gyanánt, hogy amikor elindulok, az ajtót bezárja rám. Ha a motor leáll, akkor meg kinyitja. Illetve eddig mindig kinyitotta. De most, persze miért ne? Most bíz, szórakozik velem.
Eléggé méregbe gurulok, és közlöm a kedvenccel, ha azonnal nem enged el, bíz isten, a bontóba vitetem. Még azt is megnézem, hogy nyomják össze.
Ezt lehet, hogy nem kellett volna mondani, mert az én drágám, kényes lelke, megsértődött kicsit. Ajtó zárva marad, én meg őrjöngök. Most mi lesz, ebből hogy mászok ki?
Kimászás! Sajnos csak ez a megoldás. Ha nem leszek ott 11-re, hiteltelen leszek. Közben a portás, mert akkor még nem volt biztonsági őr, oda jött hozzám, hogy megkérdezze, van-e valami gond, mert látta, amint a kormányt püfölöm.
Ablak le, legszebb mosoly az arcra és bájosan csilingelő hangon közlöm, nem semmi komoly, csak bezárt a kocsim a kocsimba.
Látom a szemein, hogy majdnem elröhögi magát, de azért disztingvál.
Együtt érző mosoly, és kedves kérdés, segíthet e valamit. Ha netalán, ki tudná nyitni, az jól jönne, mert öt perc múlva a tulajnál kellene lennem.
Megrángatta kétszer az ajtó kilincset, kezeit széttárta, neki megoldása nincsen.
Ismét kedves mosoly a férfi felé, köszönet hogy nem csinált semmit sem. Viszont szépen otthagyott főni a saját levemben.
Ez van, gondoltam magamban, egy szemét kocsi nem fog kifogni rajtam. Meg kell oldanom a problémát főleg, hogy a portás telefonálására az ablakban elég sok fej jelent meg.
Mély levegő, döntés, nyugalom. A kocsit elhagyni, a tetőablakon fogom. Már csak azért is, mert az oldalsón elég nehéz lenne tartani komolyságom.
Tehát a tűsarok le, cipő fel a tetőre, én pedig bújok ki a levegőre. Na erre már elég kis csődület lett, és a nézősereg várta, a szűkszoknya ezt, hogy viseli el. Lépés a kormányra, majd kiülés a tetőre. Eddig elég simán ment minden, de ha a lábaim kiemelem, itt fent, bizony a szoknyám a nyakamban lesz. Nos ezt, nehéz lesz úgy meg tennem, hogy méltóságom csorbát ne szenvedjen.
Mély levegő, a mosoly is gyönyörű, határozott mozdulat és a két láb is lendül. Nem volt vészes, csak pár másodperc, míg a csábos harisnyatartó és a csipke kilebbent. Most már megállni tilos, gyorsan talpra fel.
Intés az első ott álló férfinek, kinek kacsóim nyújtva, támogatását kértem.
Segítségével, mint egy bemutatón lelépkedtem a motorháztetőre. Harsány nevetés és taps tört ki. Én pukedliztem és felhúztam a tűsarkú cipőim. Mint ha nem történt volna semmi, eltipegtem a liftig.
Fent már az ajtóban várt az Angol, széles mosollyal a kezem után nyúlt. Gratulálok kedves Hölgyem és az órájára mutatva mondta, pont 11. Azt hiszem a szerződést, megköthetjük rögtön, mivel ha minden problémát ilyen talpra esetten old meg, nem lesz köztünk probléma a jövőben sem.
Kocsimnak végül is megbocsátottam, és a bontót többet szóba nem hoztam.
(920 szó a szövegben) (659 olvasás) 
|
