Élet????

Az asszony reggel szikrázó napsütésre ébredt.
Sem meleg, sem hideg. A magas páratartalom miatt fullasztó volt az idő. Kedve teljesen ellentéte volt az időjárásnak.
Nem régen járt orvosnál, aki figyelmeztette, vigyázzon magára! Ez a mondat sokszor lejátszódott az emlékezetében.
Hogyan? Minek? - Tette fel a kérdést magának.
Rendben van, eszi a sok gyógyszert majdnem tökéletes rendszerességgel, de nem érzi, hogy használna. A depresszió kegyetlen letargiája - mint ár-apály - szabályos időközönként utolérte.
Már tökéletesen tudta magát elemezni. Sokszor rettegett, amikor észlelte a tüneteket.
Egy másik végletű hangulattal kezdődik. Ilyenkor már belül sír, csak kifelé még titkolni lehet.
A bohóc is így játssza az unalomig ismételt szerepet, de hatalmas festett könnyei, már nem csak festve vannak.
Tudta mi következik. Ezért ezeket a kiugró csodás hangulatokat gyorsan odaajándékozza a környezetnek, a gyermekeknek, a barátoknak... Nagy szeretettel.
Van valaki, aki nem kér belőle. Mindent félre ért.
Nem is akarja megérteni, mert akkor figyelni kellene. Változtatni kellene a jól bevált kényelmeken. Ez is része lenne az egésznek. Ő beszél, próbálja magát megértetni, próbál segítséget kérni, de nem kap. Süket fülekre lel.
A falak állnak, nem lehet lebontani semmivel.
Úgy néz rá, mint különc őrült elmére, aki mindig renitens.

Ma reggel már a második szakaszba lépett az állapota. Szorít a szíve, a torka ég.
Reggel még állt a bál. Miért is próbálta ismét megértetni, hogy szüksége van a másikra. Ő ezt felelősségre vonásnak érezte.
Nagyon sok évet feledtél - kiabálta, de a szoba üres volt már...

A kocsi duruzsolt alatta.
Potyogtak a könnyei, de most ez jó: a beszorított fájdalom utat tört magának, és áradt, ömlött, mosta ki a lelkéből a keserűséget.
Talán egyszer eljön az idő amikor vége...
Miért nincs bátorsága hozzá?
Igen... még kell a jelenléte, nem számít elviseli-e, de szükség van rá...

És Ő adja magát, és egyre zártabb a belső magány.
Bár nagyon szépen tud még mosolyogni...