Emlék, mélyen eltemetve....

Abban az évben az iskola utolsó napja Június 8-a volt. Fergeteges nyár volt, hétágra sütött a nap. Marcsi a hatodik osztályt fejezte be. A bizonyítványa jó lett. Voltak benne ötösök is, de leginkább négyes tanuló volt. Nem érezte magát magányosnak, pedig az iskolában nem voltak barátai. Volt két barátnője ugyan, de azokhoz inkább csak úgy véletlen csapódott és megmaradt. Nem zavarta a köreiket, hát eltűrték. Bár érezte Ő, hogy néha valahogy mégsem illik a közösségbe, de mélyebben ezzel nem foglalkozott. Elég eleven gyermek lévén, a barátnők csak úgy el voltak. Játszani a grundon a fiúkkal szoktak. Jó kis csapat volt, a Kis Jancsi, a Nagy Jóska és a Pálosi Tamás, aki minden lány szívét megdobogtatta. Marcsinak ez sosem tűnt fel, mert a fiúk Őt nem kezelték lánynak. Futottak, labdáztak, verekedtek, és hatalmasakat beszélgettek esténként. Az Állami Telep, ahol a mindennapok teltek, kis szoba-konyhás lakásokból állt. Sok kicsi utcácskákkal. Az itt élő gyermekek szülei munkás emberek lévén, fáradt, fásult emberek. A házasságokban nem volt ritka a perpatvar sem. A felgyűlt feszültséget pár pohár cefréből főzött, pálinka elfogyasztása tompította. Ilyenkor a szülők a háborúra emlékeztek, a forradalomra. Marcsi Apja és Anyja nemesi származásuk miatt, nem juthattak előbbre. Meg voltak bélyegezve. Ezt a gyerekek nem tudták, bár Apjuk néha a vacsoránál, a héjában főtt krumpli evése mellett, mesélt az Ő fiatalságáról. A nem ismert nagyszülőkről. Soha nem bocsátotta meg feleségének, hogy ötvenhatban itthon maradtak. Már az üzlethelység előtt állt a kocsi a nagynénjével, de Anyja Marcsi miatt nem merte vállalni az utat. Apja sokat kártyázott, ezért sokat nélkülöztek. De Marcsinak ez nem tűnt kellemetlennek, mert nem tudott elképzelni másmilyen életet. Minden gyermek így élt ebben a kis közösségben. Amikor kiszabadult az iskolából, mert az Ó betű is felkerült a táblára, futás volt haza. A köpeny őszig nem kellett, otthon pedig elég volt egy Anyja által készített kis fürdőruha. Ebben telt minden nyári nap. Nyaralásról ritkán volt szó, de a szíve azért fájt miatta, mert a barátokból sokakat elvitt vidékre a nagymama. Ők négyen nem voltak ilyen szerencsések.
Ezen a nyáron változásokat érzett magán, mivel domborodott kicsiny melle. A felnőttek sokszor mondták az Apjának, mikor magával vitte kártyázni, Béla ez a kislány gyönyörű. Vigyázz rá nagyon, azok a kék szemek mindenkit megigéznek majd. Apja nevetett és puszit nyomott a homlokára. Nagyon szerette kislányát. Sokszor a térdére ültette, hogy énekeljen. Ő volt a kis pacsirtája. Marcsi pedig énekelte Apja kedves dalát:

Madárka, madárka           Ha kérdik, ki kűldte
Csácsogó madárka          Mondjad, hogy az küldte
Vi_idd el a levele_em       Ki_inek bánatába_an
Vidd el a levelem            Szíve fájdalmában
Szép magyar hazámba     Megszakad a szíve

Hatalmas felhőszakadás után a tűzoltók jöttek szivattyúzni. Marcsiék boldogan rohangáltak a hatalmas vízben, nézték a tűzoltókat, ahogy dolgoztak. Egyszer csak egy moszkvics gépkocsi állt meg mellettük, és az anyós ülésen ülő férfi kérdezgetett tőlük. Ők válaszolgattak udvariasan, és bámulták a kocsit. Marcsi még sosem ült ilyen csodában. A férfi egyenruhában, mint kiderült, tűzoltó tiszt volt. Nézte Marcsit, majd egy hírtelen ötlettől vezérelve, felajánlotta elviszik Őket magukkal, hogy megmutathassák a keresett lakásokat. A fiúkat hátra tessékelte, Marcsit pedig az ölébe húzta az első ülésen, mondván onnan jobban lát. Nagyon élvezték az utat, Marcsi csacsogott kérdezgetett minden félét. A férfi pedig nagyon kedvesen válaszolgatott. Megálltak egy fagylaltos mellett és a sofőr fagyit vett nekik. Már elég sok idő eltelt, mikor a kocsi visszavitte őket. Ők kiszálltak és elköszöntek. A férfi Marcsi szemébe nézett, és csak annyit mondott:
-Ugye holnap is itt leszel?
Marcsi bólintott, de valami miatt émelygett a gyomra. Nagyon kedves volt ez az ember, de Marcsinak rossz érzése támadt. Este mikor lefeküdt, nehezen aludt el. Nem is mesélt a napról a szüleinek semmit sem. Úgy érezte rosszat tett. Másnap reggel jöttek a fiúk, hogy menjen játszani, de Marcsi nem ment velük. A fiúk nem is értették, de nem nógatták, annyira nem volt lényeges. Eltelt pár nap, Marcsinak már nem jutott eszébe a tűzoltó. Alkonyodott mikor a játékból futott haza és a kocsit meglátta a kapuban. A tűzoltó civilben állt Apja mellett, kedélyesen beszélgettek. Anyja kávéval kínálta éppen. Marcsi szíve hevesen vert. Anyja meglátta, és nevetve mondta:
- Nos itt van az elveszett. Gyere Marcsi, az úr keres.
- De jó, hogy nincs bajod, mondta ránézve. Aggódtam érted, mert nem láttalak pár napja, pedig megígérted. Azt hittem beteg lettél, ezért jöttem érdeklődni. Azzal egy doboz bonbont nyújtott át neki.
- Neeem. Mondta Marcsi megszeppenve. Nem vagyok beteg.
- Látom, és örülök, hidd el.
Ezzel barackot nyomott a fejére, megpuszilta az arcát és elköszönt. Apjával kezet fogott, majd a moszkviccsal elhajtott. Marcsi Édesanyja fordult felé és azt kérdezte,
- Honnan ismered Te ezt a férfit Marcsika?
- Vittek minket a fiúkkal egy kört autózni pár napja.
- Azt mondta, Te nagyon hasonlítasz az elhunyt kislányára. Kérte engedjünk el vele holnap a cukrászdába. Természetesen, ha akarsz, elmehetsz. Nagyon szimpatikus ember. Sajnálom a vele történteket.
- Mi történt vele? Kérdezte Marcsi.
- Egy balesetben meghalt a kislánya és a felesége is. Válaszolt az Anyja.
Marcsi sajnálta szerencsétlen embert. Minden aggodalma elmúlt. Mekkora fájdalma lehet szegénynek. Másnap délelőtt meg is jött a férfi, Marcsi nevetve ugrott az anyós ülésre. A tűzoltó is nevetett és mondta, kapaszkodj. Most megmutatom milyen egy autó ez. Elég nagy sebességgel haladtak, Marcsi dülöngélt és kacarászott, mikor az autó egyszer csak megállt. Egy erdei úton voltak. Marcsi nevetve kérdezte, hát ez meg milyen cukrászda? A férfi elővett egy dobozt, tele süteménnyel. Gyere, leülünk ott a fűbe és megesszük itt a friss levegőn. Marcsi szaladt előre, ugrándozott örömében. A férfi leterített egy pokrócot és ráültek. Marcsi elkezdte enni a süteményt, a férfi pedig csak nézte.
- Milyen gyönyörű kislány vagy, mondta rekedten.
- Tényleg hasonlítok a lányodra? Kérdezte Marcsi tele szájjal.
- Igen, pont olyan vagy. Válaszolta a férfi, nagyot sóhajtva.
- Sajnálom...Mondta Marcsi elkomolyodva.
- Segítenél nekem, felejteni?
- Persze... Felelte Marcsi.
- Gyere, bújj ide hozzám, had öleljelek meg. Fogd át a nyakam, ahogy a kislányom tette.
Marcsi kicsit meglepődött, de nem akart rossz lenni. Odabújt a férfihez és átölelte a nyakát. A férfi pedig simogatta a hátát, és puszilgatta a nyakát. Mélyeket lélegzett. Marcsi úgy gondolta ennyi elég lesz. El akart húzódni, de a férfi nem engedte. Szorosan ölelte az egyik karjával, a másik kezével meg a ruhája alá nyúlva, piciny melleit simogatta. Marcsi remegő hangon kérte - Már mennünk kellene. Nem tetszett neki ez az egész, nagyon megijedt.
 -Ne aggódj kicsim, nem lesz semmi baj. Engedd el magad, gyönyörű lesz minden.
- Nem, ez nem esik jól, eressz el kérlek.
- Gyere drága kis cicám, megmutatom, mit kell tenned. Lihegte a férfi a fülébe, és a szorítása még erősebb lett. Megfogta Marcsi kezét és lefelé tolta. Marcsi nem tudta mi az a nagyon kemény melyet a kezében tart. Látni nem látott semmit, a férfi annyira szorította.
- Mi a csoda ez? Kérdezte naivan. Eressz el, kérlek, megfojtasz.
- Nem ne aggódj, vigyázok rád. Simogasd kincsem, kapsz egy hatalmas hajas babát.
- Nem akarok babát, haza szeretnék menni. Kérlelte a férfit.
- Mindjárt megyünk pici lány, azzal ujjait Marcsi bugyijába dugta. Simogatta a testét, és Marcsi sírni kezdett. Ne pityeregj édes, mindjárt csodálatos lesz.
Marcsi könnyei ömlöttek, de testét egy nagyon édes érzés csiklandozta meg. Nem értette, mi történik vele, a férfi ujjai nyomán egyre jobban melege lett.  Próbált szabadulni, de nem ment. A férfi csitítgatta és csókolgatta a nyakát, szorosan tartotta, magához szorítva, egy mozdulattal az ölébe húzva. Kérlek, eressz, zokogta Marcsi, egyre hangosabban. Érezte a kemény valamit, amint a combjához nyomódik. Azután a férfi hatalmasat nyögött és valami meleget érzett a combján folyni. Ernyedt a szorítás. Marcsi gyorsan elhúzódott tőle. A férfi matatott a nadrágján, de Marcsi nem látott semmit sem, csak azt érezte, hogy valami nagyon összekente.
A férfi felkelt, Marcsi is felugrott, még mindig remegett.
- Nincs semmi baj kincsem, nem történt semmi baj, hidd el.
- Menjünk haza....., kérlek... Remegett Marcsi hangja.
- Persze indulunk kicsim. Tudod az anyudnak, ne mesélj semmit. Haragudna rád, hogy nem a cukiba mentünk. Legyen ez a kettőnk titka, én nem árullak el. OKÉ? Nézett rá a férfi, és megsimogatta a fejét.
- OKÉ. Mondta Marcsi szemeit lesütve. Émelygett a gyomra, nem értette, Ő mit tett? De úgy érezte jobb, ha erről nem beszél senkinek. Nagyon szeretett volna otthon lenni és soha többé nem akart, érezni ilyet.