János nézte az asztalnál vele szemben ülő szőke szépséget. Folyamatosan beszélt a lány és nevetgélt. Most ismerte meg, alig egy órája. A hangja nem jutott el a tudatáig, egy szót nem tudott volna vissza mondani abból, amit a lány csacsogott. A nevét sem jegyezte meg. Enyhén émelygett a gyomra. Elég sokat ivott már, de nem attól émelygett. Több hét telt el azóta, hogy Anita kilépett az ajtaján. A képek peregni kezdtek az emlékezetében.

Anita nem szólt semmit, miután azt a szörnyűséget a fejéhez vágta. Hatalmas őzike szemekkel ránézett. Látta, ahogy könnyel teltek meg azok a csodálatos óceán kék szemek.
De jó volt elmerülni bennük. Látni a csillogó íriszt, a kitágult pupillát a gyönyör pillanatában.
Anita nem sírt. Nem szólt egyetlen szót sem. Nem hisztizett, nem vágott a fejéhez semmit. Nem vádolta semmivel. Pillanatok alatt kilépett a lakásból. János az ablakban állt, nézte a forgalmas utat és látta, ahogy Anita kilép az utcára. Mint egy elveszett gyermek tétován lép egyet erre, egyet arra. Látszott, hirtelen nem tudta hol van. Megtántorodott, majdnem elesett. Egy idős asszony lépett hozzá és beszélt neki valamit. Látta, ahogy a lány vállai rázkódtak. Zokogott. Igen.... rettenetesen zokogott. Az asszony próbálta szóra bírni, de Anita csak bólogatott. Az asszony csitítgatta, majd leintett egy taxit. Anita beszállt és eltűnt.

János megrázta a fejét, hogy elkergesse a képeket. Sokszor visszatértek mostanában. Arra eszmélt, hogy a szőke bökdöste a karját és mosolygott,
– hallod, figyelsz Te egyáltalán Rám?
– Természetesen vad macskám, mikor is indulunk?
– Ne bomolj, még alig ismerlek, hogy gondolod?
– Na....kedvesem, csak nem azt akarod mondani, hogy hidegen hagylak?
– Azt nem mondom, de azért lehetnél kicsit kedvesebb is.
– Meg fogod kapni amit vársz, nem leszel elégedetlen, bízz bennem.
– Jézusom....hogy te milyen közönséges tudsz lenni....
– Ez a vonz erőm számodra... Vagy Te nem így érzed?
– Végül is igazad van, egyszer élek, de aztán ne csalódjam ám!
– Nem fogsz, hidd el.... Vannak tapasztalataim ezen a téren....
– Pincér.... Fizetek....

Anita tudta, hogy élete gyökeresen megváltozott. Még csendesebb lett, mint addig. Tanult, bejárt az egyetemre, de mint egy alvajáró élte a minden napjait. Néha belegondolt, vajon miért történt ez. Miért hitte azt, hogy János szereti és talán megtalálta benne az igazit. Tudta azért, mert ilyennek akarta látni. Szerelmes lett, és elvakult. Még most sem tudott rá haraggal gondolni. Csodálatos órákat kapott tőle. Nem harag volt benne, csak bánat. Nagyon mély fájdalom. Érezte, hogy tökéletesen összeillettek. Az együtt töltött pár nap, ezt bizonyította. Azt is érezte, hogy Jánosnak is jó volt, minden pillanat. Nem színészkedett. De a kétség is gyötörte. Lehet, hogy csak a képzelete játszott vele.
Hamar magához kellett térjen ma reggel. Zuhanyozás közben egy érzékeny csomót érzett a mellében. Hevesen megdobbant a szíve. Az összes újság, a Tv, szinte minden egy szörnyű betegséggel van tele. Mellrák. Istenem, csak nem? De én fiatal vagyok még ehhez. Próbálta nyugtatni magát. De ahogy a szappanos kezével simogatta a csomót, egyre idegesebb lett. Nem talált többet csak egyet. Orvoshoz kell menni, amilyen gyorsan csak lehet.
Délután már ott ült a váróba, az onkológia előterébe. Remegett a gyomra. Elgyötört arcú emberek ültek a többi széken. Vagy csak Ő látja Őket ilyennek? Távolról hallotta a nevét. Belépett, a rendelőbe.
- Foglaljon helyet kedves. Meséljen, mit keres itt egy ilyen fiatal kislány? Az orvos egy idős apóka, hófehér hajjal, kedvesen mosolygott. Szemei nagyon barátságosak voltak. Bár a hangja még mindig remegett, már bízott az orvosban.
- Ma reggel a zuhanyozás közben egy csomót találtam a mellemben. Ahogy ezt kinyögte, ömleni kezdtek a könnyei. A felhalmozódott feszültség ennek a jóságos szempárnak, kinyitotta a zsilipet.
- Jól van...Jól van.... Nyugodjon meg. Ennek ezer és egy oka lehet. Megvizsgálom és akkor mindjárt, okosabb leszek. Vetkőzzön le kedves...
- Igen... itt tényleg meg van duzzadva, nem is egy, ha jól érzem. Kedvesem, nem lehet, hogy terhes?
- Terhes? Én?
- Igen kedvesem, azt kérdeztem. Teljesen kizárt?
- Hát.... Nem tudom... nem hiszem.... De.....
- OKÉ...OKÉ vetkőzzön le. Megvizsgáljuk inkább, és a kérdést rövidre zárjuk. Védekezik valamivel?
- Egyetlen egyszer volt szexuális kapcsolatom, alig három hete... Nem gondoltam erre...
- Nos, nem tudom, hogy jó hírt közlök e, de bizony Ön várandós kedvesem. Menjen el a nőgyógyászához és vele beszéljen meg mindent. Ő elfogja mondani mi a teendője... Megkérdezhetem, hogy öröm hír e?
- Nem tudom, mit érzek.... Még nem tudom a választ...Talán igen.... Felelte Anita, csendesen, tűnődve....