József az íróasztalánál ült. Végre nem csörgött a telefonja. A reggelre gondolt. A szeretkezésre, amely a testét kielégítette, de tudta, hogy nagyon nincs rendben semmi sem. Érezte, hogy Éva mást vár tőle, és beszélni is szeretne ezekről a dolgokról vele. Szégyellte magát, amiért megfutamodott. Idén tíz éves házasok, és egy jó ideje tudja, hogy Éva nem szeret szeretkezni. Mikor rájött erre, majdnem belebolondult, de most már inkább csak annyira terheli vele, amennyire nagyon muszáj. Nagyon szereti Évát. Nem akarja elveszíteni. Szinte gyerekek voltak még mikor összejöttek és Éva volt az, aki annyira szerelmesen rajongott érte. Azóta beszívódott minden idegszálába, talán nem is szerelem az, amit érez. Sokkal több ez annál. Drága volt... Ma is az, egy kincs, kivel nem tudott betelni egy pillanatra sem. De a sok munka, meg az a hülye természete.... Tudta magáról, hogy nagyon zárkózott. Éva meg mint egy tavaszi kis virág, amely csodálatosan illatozik és körül dongják a méhek.. Beleőrül a féltékenységbe.  Mindig elhatározza, hogy most minden másképp lesz, majd ma, talán... De aztán megfutamodik. Tudja, hogy kudarcot vallott.
Az elején még próbálkozott, hátha Éva feloldódik, de nem ..... Nem sikerült. Valahogy sosem akkor akarta, amikor Éva próbálkozott, és Éva is mindig zárkózott volt mikor Ő érezte, hogy talán most megtörik a jég. Rettegett a gondolattól, hogy elveszítheti, mégis mikor hazament és ránézett, görcsbe állt még a gyomra is. Szólni is alig tud hozzá, mit is mondhatna neki?
A telefoncsörgésre riadt gondolataiból. Felvette...
- Drága József, ma ugye meglátogatsz? Hallotta Judit évődő hangját.
- Nem tudom.... Még nem tudom... Hogy haladnak az emberek a munkával? Válaszolta komolyan, mint aki nem vette észre, hogy a kérdés ennél sokkal több volt.
- Már majdnem minden készen van. Te egy csoda vagy... Annyira irigylem Évát....
- Ne irigyeld.... Ne haragudj, de keresnek, majd jelentkezem.... József letette a telefont.
Judit, Éva  beosztottja. Éva mutatta be őket egymásnak. Kérte tőle, hogy segítsen Juditnak a lakás felújításban, amit kapott a tanácstól. Judit egyedül nevelte a fiát. József nem gondolt sose rá, mint nőre, de egy ideje érezte, hogy Juditnak csak szólnia kellene és ugrana az ágyába.
Nem akart ebbe az utcába belemenni, de tetszett a hiúságának nagyon. Időnként Ő is vette a lapot és flörtöltek kicsit szelíden. Emiatt is lelkiismeret furdalása volt, mert elképzelte, hogy lehet valaki, aki Évával teszi ugyanezt. De neki nem tetszett Judit, csak egyszerűen ingerelte a könnyű préda. Ráadásul már nagyon szüksége lett volna arra, hogy érezze egy női testen, hogy kielégíti. Teljesen.... Hallja, lássa, érezze....
Felmarkolta a slusszkulcsot és kisietett az irodából. Oda szólt a titkárnőnek, hogy elmegy, ne keresse senki, kis levegőre van szüksége.

Zoltán szája be nem állt egy pillanatra sem. Éva jókat derült a kedélyes történeteken. Úgy érezte, Isten küldte most Zoltánt. Teljesen megnyugodott, kikapcsolódott. Lassan kezdett lelkiismeret furdalása lenni, hogy milyen alapon érzi magát jól ezzel a férfival. Meg is ijedt saját magától egy kicsit, mikor ez az eszébe jutott. Még soha nem volt ilyen helyzetben.
Rengeteg ismerőse volt, de mindenkivel megtartotta a három lépést. Kedvesen de határozottan kezelte a próbálkozásokat. Viszont Zoltán most többet jelentett ismerősnél, most a lelke kiszolgáltatott volt és a kis repedésen Zoltán bekukucskált. Ő nem vette észre, hogy olvad a jég. De bizony már olvadt, jó nagy rés tátongott a zárkózottság falán.
Mikor újabb történetbe kezdett volna Zoltán, Éva gyorsan jelezte, hogy mennie kell. Mosolygott és köszönte a kellemes perceket, melyek tényleg felüdülést jelentettek. Zoltán nem marasztalta, fizetett és együtt léptek ki a presszóból.
- Köszönöm, hogy ezt a pár pillanatot nekem ajándékozta, mondta halkan Zoltán és Éva pici kezét, két tenyerébe fogta, és mélyen a szemébe nézett.
- Ne vicceljen velem, nézzen az órájára, hány pillanat volt. Már sietnem is kell. Jól éreztem magam és köszönöm, hogy látva idegességemet segített.... Mondta Éva, próbálva kicsit a semleges a hangnemet visszaállítani kettejük között, kezét gyorsan elhúzva.
- Persze, persze... Nem tartom föl, csak óvatosan vezessen. Felhívhatom a héten valamikor? Kérdezte Zoltán csak úgy mellékesen, ügyesen észrevéve, hogy most nem szabad tolakodónak lennie. Ő is felvette a megszokott könnyed hangnemet.
- Eddig is hívott ha kellet...Nem? Úgy válaszolta ezt Éva, mintha nem vette volna észre, hogy Zoltán másra gondolt.
- Hát persze, akkor majd hívom.... Kéz csókom hölgyem... hajolt meg kicsit színpadiasan Zoltán és útjára eresztette Évát.
Éva megfordulva sietett a kocsija felé, de érezte hátán Zoltán tekintetét. Lábai majdnem összeakadtak.
Nem vette észre, nem érezte meg, hogy még egy szempár követi mozdulatait, kétségbeesetten.......

folyt.köv.