Késő este volt, és az utcán nagyon sötét. A lámpák csak kevés fényt juttattak a járdára, ahol csendesen sietett Ilona, egy sporttáskát szorongatva.

Miután István meglátogatta rájött, mernie kell. Szabadulnia kell. Egy gyermek van a szíve alatt és neki még mindig férfiakat kellett fogadnia. Ha nem tette, ha nem kellő fizetséget ért el, akkor a Zsiga, - aki akkor fogadta be mikor az intézetből kikerült- nagyon megverte.
Zsiga nem értette, milyen korházból és milyen férfi látogatja őt, ezért Istvánnal csak úgy beszélhetett, ha fizetett. Ilona nagyon megdöbbent, mert István azonnal megértette a helyzetet, és képes volt egy órát kifizetni.  István is látta a verés nyomait az arcán, nem sikerült eltüntetni.
Egy darabig csak néztek egymásra. Ilona remegett és potyogtak a könnyei szégyenében.
- Ő az apja a gyereknek?
- Nem tudom....
- Miért tartottad meg?
- Féltem...Féltem ha hazajövök a műtét után és észreveszi, hogy nem tudok dolgozni, megölt volna.
- Miért nem hagyod itt?
- Már többször megszöktem, de mindig megtalált. Nincs hová menjek. A hajléktalanok közt beépített emberei vannak. Mindig elárulták, hogy hol húztam meg magam.
- Tud a gyerekről?
- Nem.
- Akkor hogyan akarod megszülni?
- Nem tudom.... És különben is menj a fenébe, mit tudsz Te rólam? Minek jöttél ide?...Zokogott Ilona..
István egy papírt vett elő, és felírta rá a lakása címét. Oda nyújtotta Ilonának.
- Ide, ha meggondolod, bármikor jöhetsz.. Egy kulcsot is nyújtott, hogy vegye el.
- Ha nem lennék otthon... tette hozzá tömören.
Felállt és elment.
Ilona csak fogta a papírt és a kulcsot, és nem hitt a szemének.
Most itt az éjszakában, remegve lesett hátra Zsiga nem üldözi e. Nem volt pénze, nem volt semmije.
A lakótelepet könnyen megtalálta, de a házat keresnie kellett. Szinte minden utca és kapu egyforma volt, nem tudta merre menjen.
Az egyik kapualjban összeverődve, több fiatal hangoskodott. Nevettek és trágár vicceket meséltek. Ilona kénytelen volt odamenni és megkérdezni, hogy melyik ház az, amelyiknek címe a papírra van írva.
Remegett a gyomra, de végül nem történt baj, megmutatták neki merre menjen.
A csengő olyan élesen szólt, hogy összerezzent és a remegés a gyomrában, hányingerré erősödött. Nem hallott semmilyen neszt belülről. Mit tegyen? Nem akart a kulccsal bemenni, de nemigen volt más választása. Óvatosan dugta a zárba a kulcsot. Úgy érezte magát, mintha betörne. 
Az előszobába belépve, nem látott semmit a korom sötétben. A szíve olyan hangosan vert, hogy érezte az ütődéseket a bordáin. Gyorsan bezárta az ajtót és felkapcsolta a villanyt.
Egy kellemesen berendezett kis lakásban találta magát. Apró volt minden, alig párlépés, de nagyon meghitt. Virágok voltak egy kovácsoltvas virágtartón az ablak alatt, és az egyik falon a polcon, nagyon sok könyv hevert, rendezett rendetlenségben.
Kiment a konyhába és meglepődött a patyolat tisztaság láttán. Nem is gondolná az ember, hogy egy fiúnak ilyen tipp-topp lakása legyen.
A lakásban egyetlen szoba volt, egy kihúzhatós kanapéval. Ilona leült, nem tudta lefekhet e. Kezdett megnyugodni. A hely, az apró személyes tárgyak, valahogy bizalmat sugároztak. Mintha azt mondta volna minden, hogy ne aggódj, itt nem érhet baj. Felhúzta a lábait és összekuporodva elszenderedett.

Folyt köv.