Kezdete a vég

Először csak halvány szürke lett,
a szerelemtől ittas,
szivárványszíneiben pompázó,
boldogságból eredő gondolat, mert
nélküled borult rám az alkony,
s a hajnal sem hozta meg a hangodat.
Ahogy a friss illatú záportól
ragyog, és tiszta ruhába öltözik a nap,
úgy vágytam Rád, úgy reméltem,
hogy ölelő két karodba zársz majd,
csókokkal hinted szomjas ajkamat,
s örökre elűzöd belőlem, lidércekkel
küzdő önmagam. - Hiába vártalak-
Hiába vártam a mosolyod, nevetésed.
Könnyeimre válaszod, csak néma közöny.
Szurok fekete álmokat teremtettél,
és síri mély lett bennem a csönd.