:
Hogyha az ember befogja száját, mert olyan mélyen fekszik, hogy
amúgy se hallanák meg, bárhogy is kiáltana az, ki fájdalmát érzi, s
üthetnék-verhetnék, hiába tennék, nincs az a hang, melyen keresztül
elérne a bezárkózottak szívéhez, kik hozzá képest szabadon
mozogva az arculcsapott napokon ülnek, fekszenek, mindegy, már
úgyis minden mindegy, hiába ordítanál fel ott a vérengző
csendben, ott az elenyésző élvezetben, hogy ébredjetek
süketek, vakok, s induljatok jó előre, lehet, utoljára, de még egy
utolsó próbára indulni kell, mert van belül, legbelül, mélyen egy
hely, mely kimondva-kimondatlanul rádrobbantja ajtód, menj,
vagy pusztulj, bátor és gyenge, menj, vagy pusztulj, te akarat-
lenge, légy erős most és utoljára, csak törj előre, taposd a
kiálló szögeket, taposs az utolsó órádra!
(107 szó a szövegben) (951 olvasás)