Vérembe van a hallgatásom írva,
mint út menti kő-sírágyon virág,
mint hullámzó hegyekből koronák;
élet-pecsétem lelkem vérző titka.

Örök a test, s a lélek háborúja,
halandó és halhatatlan út,
végeláthatatlan s az alagút,
igaz-hazugok mást mutató ujja.

Véremben van, mint láthatatlan tinta,
a felizzó remény, a fiatal,
széles a bölccsé válás darálója,

keskeny pallón majd szűk a ravatal.
Valóst valótlannal, mondd, mi köti össze,
ember-istent, mely célok vezérelve?