4/2.

- Látom, át tetszett menni durcimurciba...amíg kifújod a mérged,
  mesélek. Hol is tartottam? Ja, megvan! A Pannónia-tavat a belé
  ömlő folyók nagy mennyiségű hordalékkal töltötték fel, olyannyira,
  hogy évezredek alatt szárazfölddé vált. Ekkor a föld mélyéből
  hatalmas bazalttömegek kerültek felszínre. Ez a "bazaltvulkánosság"
  hozta létre Balaton vidékén a gyönyörű Tapolcai-medence hegyeit.
  A velük iker Som-hegy magányosan, elszigetelődve tőlük alakult ki.
  Azt hiszem, ebből elég lesz ennyi, mert nagy mérgedben még képes
  leszel, és visszafordulsz - pöccintette meg játékosan Tünde
  orra hegyét.
- Nem is vagyok mérges. De az igaz, hogy jobban vágyom a romantikára,
  mint földrajz órára.

- Mit szólsz hozzá, megérkeztünk! Ez már a hegyet átszelő főút -
  kanyarodott rá a vasútállomás melletti betonútra - Ameddig lehet,
  kocsival megyünk.
- Nocsak-nocsak...rontod a finom hegyi levegőt?
- Nem az én szégyenem, hogy autóút visz át a hegyen. Tessék hölgyem
  kiszállni! Innen lábbusszal folytatjuk felfedező utunkat.

Átölelte Tünde vállát, és nekivágtak a hegyoldalnak.

- A néphit szerint, ha az ormot borító köd délnyugatra megy ("pipál"
  a hegy), akkor eső várható, ha ellenkező irányba fordul, akkor
  nincs valószínűsége csapadéknak. Ma északkeletre néz, úgyhogy
  esőtől nem kell tartanunk.

  Első nevezetesség a Taposókút, mindjárt odaérünk. Itt nincsenek
  nagy távolságok. A kútról annyit illik tudni, hogy régen ilyenek
  lehettek hegyi várainkban, ma már ez az egy maradt ránk. Amint
  látod, fából van összeácsolva a házikó és a nagy kerék. Nevét
  onnan kapta, hogy kézi erő nélkül, taposva lehet felhúzni a
  mélyből a vizet.
- Próbáljuk ki. Úgyis szomjas vagyok.

Levente odalépett, kicsit tanulmányozta a szerkezetet, majd taposva
  vizet csiholt a mélyből. Jóízűen ittak, kulacsaikat megtöltötték
  és továbbindultak.

- Meséljek neked a hegy kitűnő klímájáról, a fekete bazalt hőelnyelő
  képességének jótékony hatásáról?
- Szívesen eltekintenék tőle. Tanulmányaimból rémlik még valami
  olyasmi, hogy nappal a napsütésben megszívja magát hővel, amit
  éjszaka bocsát ki. Ezért érik be itt mindig a szőlő.
- Én sem tudok róla többet. Állatvilágáról is csak annyit, hogy
  régen rengeteg sólyom, holló és szirti sas volt a meredek bazalt
  sziklák között. Manapság sok a fülemüle és fekete rigó a bokrokban.
  Szívesen tanyáznak itt a rókák, ezt igazolja a várromtól nyugatra
  emelkedő csúcs, amit Róka-hegynek neveznek.

Látta, hogy Tünde nagyon kipirult. Megállt.

- Kicsit megpihenünk. Utunk legnehezebb szakasza következik. Annál a
  keresztjelzésnél térünk le a bazaltkőterasz útról - mutatott előre
  - De nézd csak!Innen szabad kilátás nyílik a hegy déli lejtőjére,
  a környező hegyek magaslataira.

Miután körülnézett, Tünde arcára tapadt a tekintete. Magához ölelte,
megcsókolták egymást. Levente körülnézett, merre kerülhetnék el a
lábpróbáló szakaszt. Kicsit távolabb, a fák mögött, megpillantott
egy szőlősgazdát kapálni.

- Nézd, tündérkém, attól a paraszt bácsikától talán kaphatunk ötletet
  jobb utvonalra. De nem lenne rossz az sem, ha egy kis som-hegyi
  bort vihetnénk apukádéknak. Gyere, beszélünk vele.

- Jónapot! - köszönt jó előre.
- Aggyiste'! Mi jaaratban erre?
- Kirándulunk a kis menyasszonyommal, szeretnénk kikerülni azt a
  csúnyán kimosott sziklás szekérutat, ha lenne ajánlata rá.
- Haat persze, hogy van. Csak erre fönek menjenek, itt a szőlők
  végibe'. Ez is föviszi magukat.
- Ha erre megyünk, nem kerüljük el a Szent Margit-kápolnát?
- Dehogy! Baar azt nem tom, mit néznek azon, nagyon avítt az az
  épület. De ha azt akargyaak, megnézhetik. Maguk tuggyaak. Taan az
  a legnagyobb az összes közü'. Van taan rajt valami iraas is...
  asszem. Szova', csak ezen a kitaposott mezsgyín mennyenek. Oda maa
  nem messzi van a kilaato, azt oszt maa csakugyan érdemes vón
  megnízni. Onnét oszt laathatnak mindent a környíken.
- Köszönjük szépen az útbaigazítást. Ha már ilyen kedves tetszik
  lenni, megkérdezhetem, önnek, vagy a környéken valakinek lenne
  eladó bora?
- Haat honne! Igaz, nem arra tartom, de szivesen adok kostulot.
- Lenne kannája is? Erre nem készültünk fel.
- Taan kerül az is...na gyüjjenek csak velem!

Lementek a férfi után a jó hűvös pincébe.

- A bácsi vas megyei? - kérdezte Levente az idős férfit.
- Majdnem, ha nem egíszen is. Haat maguk haa valosiak?
- Pestiek vagyunk, de jelenleg a Balatonnál nyaralunk, onnan jöttünk.
- A beszéggyükrő gondútam. No, kostujjaak meg, mellikbű visznek -
  mutatta a két hordót.
- Köszönjük a kedvességét, csak otthon kóstolhatjuk meg, kocsival
  vagyunk. Az édesebből kérnénk.
- Ez nem ides, az egyik simaabb, a maasik karcosabb.
- Akkor a simábból - mondta Tünde mosolyogva.
- No, nézzík csak, taan ez megteszi...vadonatuj, még hasznaava se vót
  - mutatta a valóban újszerű, ötliteres marmonkannát.
- Tökéletesen - válaszolt Levente - Mivel tartozunk?
- Ugyan maa, semmive'! Fogyasszaak egissige! Mondtam, hogy nem
  eladaasra van.

Levente kicsit elgondolkodott, majd levette válláról a táskáját.
Elővette a hétfunkciós zsebkését, és mosolyogva nyújtotta a férfinek.

- Fogadja el cserében.
- No, ugyan maa...az oszt igazaa nem szüksíges! Jó szívve' attam.
- Mi legalább olyan szívesen kínáljuk cserében. Nézze csak -
  nyitogatta ki a késpengéket, ollókat, dugóhúzót, konzervnyitót, kis
  csavarhúzót - sok dologra lehet használni - adta a férfi kezébe.

A férfi meglepetten nézte, forgatta.

- De hisz ez egy draaga porteka lehet...valódi acíl...hmm...hmm...
- Tegye csak el bátran - biztatta Levente.
- Haat jó. Gyüjjenek maaskó is, szívesen adok a borombó...majd
  megkóstujjaak a maasikat is.
- Rendben, akkor megegyeztünk! Még egyszer köszönjük a szíves
  útbaigazítását, és a minden bizonnyal finom bort. Viszontlátásra!
  - fogott kezet a férfivel.
- Köszönöm én is a bicskaat, aggyisten! Remíllem, ízlik majd a bor.

Leventéék nekivágtak a sokkal kényelmesebb gyalogútnak. A férfi
sokáig nézett utánuk.

   Bár erősen tűzött a nap, de hamar elérték a kápolnát, ahol a
kétszázéves fa alatt kicsit kifújhatták magukat.

- Ahogy a bácsi mondta, a négy kápolna közül ez a legnagyobb. Még Mátyás
  idejében építtették - nagy valószínűséggel a vásárhelyi apácák.
  Ide régen főleg a gyerekáldásért könyörgő asszonyok jöttek.

Szerelmesen Tündére nézett, szó nélkül simogatta meg a hasát.

- Te ennyire szeretnéd, hogy babánk legyen? - simult hozzá Tünde.
- Tudom, hogy jobb lett volna később, de én nagyon!

Balra, a felfelé vezető úton indultak tovább.

- Ez az út sem sokkal jobb...nagyon csúszik ez az apró bazaltszemcse,
  de sajnos, ezt nem tudjuk kikerülni - fogta át a lány derekát.

Kitekintett a kanyarba:

- Gyere csak! Kárpótlásul nézzünk körül - állt fel Tündével az
  útpatkára.
- Te jó isten! Csak nem Bakonyér kéményei ontják ezeket a vastag
  füstfelhőket?
- De bizony! Régi ipartelepülés. Talán a neve is ezt szimbolizálja, a
  Bakony ütőere. A füstfelleg mögött szépek a magasba emelkedő
  hegycsúcsok. Innen kicsit kellemesebb szakasz következik, erdős
  sziklafalak között haladunk tovább.
- Vége lehetne már...kezdek fáradni.
- Egy icipicikét tarts még ki - puszilta meg -, ha a meredek
  bazaltlépcsőkön felkapaszkodunk, fent vagyunk a lapos tetőn, a
  Szent István-kilátónál. Ott megpihenünk majd. Nézz előre a fák
  között, már jól látszik a kilátó épülete. Előtte a tárgyalkotó és
  Faszobrász Tábor alkotásai várnak ránk.

- Jaj, Levikém! Egy hatalmas szarvasbogár mászik a nadrágod szárán!
  Szent ég, mekkora!
- Semmi gáz, kicsikém. Keresünk egy botot. Le mered vadászni rólam?
- Áá, de piszok nagy - nézte Tünde viszolyogva.

Hozott a bozótból egy hosszú faágat, óvatosan a nadrág és bogár közé dugta.

- Fújj, de ronda vagy! Ne ragaszkodj annyira, te nyavalyás!

Lepiszkálta. A bogár a hátára esett.

- Amíg magára talál, húzzunk el innen - fogta át a vállát Levente.