3.

  Kis nézelődés után rátaláltak egy fákkal, bokrokkal körülvett
kicsinyke tisztásra, amit szép zöld pázsit borított, de épp csak
akkora volt, hogy ketten elnyújtózhattak rajta.

- Lélegezz mélyen, hadd járja át a tüdődet a jótékony hegyi levegő!
  Állítólag gyorsan lehet tőle aklimatizálódni - ölelte magához -
  Érzed?
- Nem tudom hogy a megkönnyebbüléstől, hogy végre vízszintben
  lehetek, vagy a levegőtől, de valóban jobban vagyok.
- Úgy hírlik, a környező falvakban sokkal több a magas korú idős
  ember, mint az országban máshol. Iszunk, vagy együnk előbb?
- Igyunk egy kicsit, de nagyon éhes is vagyok.

Amíg Levente a kulacsokat vette elő, Tünde szendvicseket, süteményt
pakolt ki. Jóízűen ettek.

- Hű, de finom ez a fasírt.
- Ilyet én is tudok neked csinálni. Már nem egyszer készítettem el.
- Alig várom. Szerinted mikor?
- Amikor nálunk ebédelsz, feltétlenül - mondta huncut mosollyal.

Látta, hogy Levente elkomolyodott, nem ilyen kitérő választ várt.

- Jól van na! Csak vicceltem. Remélem, karácsonyra már férj és
  feleség leszünk. Na, Levi, ne légy már olyan komoly!
- Rettenetes türelmetlenség van bennem. Tudom, hogy ez a realitás,
  mégis elkeserít.
- Ezt még edd meg - nyújtott vigasztalóul egy zsömlét - Nézd, milyen
  guszta a karikára vágott főtt tojás és kolbász. Nagyimtól van a
  recept.

Levente beleharapott jóízűen, majd elnevette magát:

- Erről az jut eszembe, két nagyim van, az egyik remek szakács, de
  mindig éhezem nála, mert kiporcióz mindent. A másik pocsékul főz,
  de dugig ehetem magamat.

Tünde felnevetett:

- Nálunk dettó ez a helyzet. Az anyai nagyikám sem az adakozásáról
  híres. A pestit meg te is ismered.
- Naná! Rengeteg grillcsirkét, cukrászsütit pusztítottam el nála.
- Ó, te kis haspók! Szóval ezért harcoltál annyira, hogy velünk
  jöhess állatkertbe, vidámparkba?
- Hát nem egészen, de benne volt ez is!
- Úgy látom, jó lesz, ha rákapcsolok, és megtanulok főzni, nehogy
  elpártolj tőlem.
- Valóban hatalmas érv ellened - csiklandozta meg Tündét - De én
  pedagógus vénával vagyok megáldva, és a számodra kellemetlenebbet
  választom. Majd főzök helyetted én! - nevette el magát.
- Hoogyisne! Csak nem képzeled, hogy hagynám, hogy a gyerekeink
  felnőttkorukban úgy emlékezzenek az otthoni ízekre, mint a papájuk
  főztjére?
- Na látod? Máris megoldodott a keleti kérdés! Egyébként pedig főzni
  fogok, mert nagyon szeretek a konyhában sertepertélni.

Befejezték az evést, összecsomagoltak, és elnyúltak egymás mellett.
Levente átölelte Tündét, némán nézték egymást.

- Amíg pihizünk, lenne kedved mesélni?
- Hogyne lenne! Egyszer volt, hol nem volt, egy kerek erdő közepén
  volt egy gyönyörű menyasszony, aki teljesen elcsavarta a vőlegénye
  fejét! Nem is tudott mással foglalkozni, mint a bájosságával,
  odaadó kedvességével! Vagy nem ilyen mesére gondoltál?
- Ó én hóbortos őrangyalkám! Édesen tudsz elbűvölni! - simult hozzá
  szorosan.
- Az erdő zsongása, a kábító virágillat, a romantika, meghitt
  környezet kábító hatása! Imádom, amikor elnyúlva simulsz a karomba!
  Ettől mindig elcsábulok, már csak azt nem tudom pontosan, csábítani
  mennyire tudok?
- Az már a te bajod, ha cserbenhagynak az érzékeid! - nevetett Tünde.

elhallgattak, átölelve egymást adták át magukat a varázsnak.

- Szeretném, ha most te mesélnél nekem - csókolta meg Levente Tündét.
- Miről meséljek?
- Magadról, az érzéseidről!
- Szabadjára engedtem a gondolataim, és huss, mind elszálltak! -
  kuncogott jókedvűen Tünde - Az érzéseim pedig arra vágynak, bárcsak
  soha ne érne véget az idill!

Elhallgattak, percekig némán nézték egymást. Tünde feje Levente
mellkasára csuklott, teste meg-megrándult. Pillanatokon belül
egyenletesen szuszogott. Levente mosolyogva megpuszilta:

"Aludj, én drága, szépséges szerelmem! Milyen hirtelen álomba tudsz
zuhanni. Az imént még engem bűvöltél gyönyörű, hipnotizáló szemeiddel.
Aztán hirtelen zártad be előlem lelked ablakait. Csodálatos a karomra
omló hullámos hajad, én szépséges alvó, hajas babám!"

Tünde nagyot szusszant, szinte felpattantak a szemhéjai.

- Fúú, atya ég! Csak nem elaludtam?
- De bizony - simogatta gyengéden Levente - Méghozzá, édesdeden. Mit
  álmodott az én kicsi gyöngyvirágom?
- Nem tudom...talán semmit. Fúú, de ciki! Sokáig durmoltam?
- Nem, én drága tündérbabám! Látod, ilyen az erős, hegyi levegő!

Hosszan nézte a mélázó lányt.

- Fájdalom, de indulnunk kell, vészesen rohan az idő!

Körbesétálták a kilátót.

- Még a királyváriak építtették a második világháború kitörése
  előtt, vörös bazaltkőből, Medgyaszay István műépítésszel. A falak,
  amik körülveszik, a Szent Ilona kápolna maradványai - mondta el
  közben Levente.

Felmentek a kilátó erkélyére. Az északi oldalon álltak meg.
Gyönyörködve nézték a varázslatos körpanorámát.

- Jaj, de édes pillangó! Hogy repült ilyen magasra? - nyúlt utána
  Tünde.
- Ne heveskedj, mert nem szeretném, ha az én pillangóm is szárnyra
  kapna mellőlem - ölelte át Levente.

Tekintetével a várromokat fűrkészte.

- Mesébe illő a táj. Nézd, a Som-hegy északi, meredek bazaltpereme
  fölött, ott az elkülönült bazaltkúpon, a sűrű erdő közepén emelkedik
  ki a várrom. Három oldalról járhatatlan, magas, meredek sziklafal
  tartotta távol az ellenséget. A könnyebben megközelíthető déli
  oldalon pedig mély szárazárok és lőrésekkel ellátott várfal védte a
  várlakókat. Legszembetűnőbb a magasan kiemelkedő, hatszögletű, gúla
  alakú torony.

Miközben magyarázott, egyre hosszabban időzött el Tünde átszellemült
arcán.

- Annyi-annyi mesélnivalóm lenne, de egy édes Angyal mindig elvonja a
  figyelmem - mondta magához vonva a lányt.
- Édes vagy, de nem hagyhatod, hogy bután haggyam majd el a Somhegyet
  - puszilta meg Tünde.
- Jó, akkor mesélek kicsit a vár történetéről:

  az első változatának keletkezése ismeretlen. Van egy hamisított
  oklevél a XIV. század legvégéről, de sokkal valószínűbb, hogy a
  tatárjárás után épült, mint királyi vár. Bakócz Tamás idejében éli
  fénykorát. Ő építtette át olyanná, amilyennek ma a történészek
  elképzelik. A török időkben végvárként funkcionált. Mikor őseink
  megütköztek az ellenséggel, fényes győzelmet arattak fölöttük. A vár
  mégis elveszítette védelmi jelentőségét. A Rákóczi-szabadságharc
  után már önállóságát is. A XVIII. század derekán az Erdődyek vették
  meg, a hozzátartozó birtokokkal együtt. Erdődy Kajetán gróf a vár
  alatti faluban építtette fel a pompás és ugyancsak Som-várnak
  nevezett emeletes kastélyát - ma szocioterápiás intézet. Ehhez sok
  faragott követ hordtak el innen, ami felgyorsította a vár romlását.
  1945 után az államra szállt a tulajdonjog.

Kicsit továbbsétáltak.

- Amerre csak nézel, hullámos felszínű, megejtően szép táj tárul elénk.
  Legkápráztatóbb a látvány, kelet, délkelet felé - fordultak balra -
  Ugye te is látod keskeny csíkban fel-felcsillanni a Balaton vizét,
  nem csak a képzeletem játszik velem?
- Nem, valóban szemkápráztató...mik azok a kiemelkedő csúcsok
  mögötte?
- Azok már a Balaton-felvidék bazaltkúpjai. Csodálatos a Balaton
  nyugati szögletében emelkedő Keszthelyi-hegység! Hétfőn már annak
  valamelyik csúcsáról keressük a Somhegyet. Szervezzük azt is két
  naposra, jó? - puszilta meg hízelegve.

Tünde hangosan felnevetett:

- Te aztán érted a módját, hogy szöktess meg napokra - simult hozzá.
- Naná! Ha tehetném, biztos lehetsz benne, nem morzsákat lopkodnék
  magunknak! Rengeteget csavarognánk! Pihenni pedig egy lakatlan
  szigetre szöktetnélek! Fúú, az lenne az igazi! - csókolt forrón a
  vállgödrébe.