Záporeső csepereg a nyitott ablakon,
szívemben feléled a múló fájdalom,
s a cseppekkel, könnyeim is hullnak,
buborékká válva a semmibe jutnak.

Ilyen az életünk is, parányi vízcsepp,
mely a nap melegétől semmivé lesz,
s ahogy párologva eltűnik a fénnyel,
úgy sodródunk mi is, a tovatűnő évvel.

Álmainkban, mindennap kivirul az élet,
zöldellő rügyekkel hajtanak új létet,
vágyunk, az érzésért mindent megtesz,
de a szóból mégis, néma hallgatás lesz.