Most nyújtsd ide a kezed mama,       
ölelj szorosan, ne fájjon a múló       
idő, mi tűnő, sorstalan. 
Ezüst hajad csillogása, egy        
gyermekkori kislány álma, 
ahogy boldogan,    
göndör fürtjét összefonva,     
két végébe masnit fogva,    
egy mosolygó archoz       
simul morcosan.  
Ne sírj  mama, én sem sírok,  
csak ölelj szorosan,
hiszen ez az árva kislány,   
aki nélkül élet sincs már,    
odabújva két karodba,       
pihe-puha takaródba,      
könnyes szemmel rád gondolva       
szeretetre vár.       
Elmondanám Néked mama,  
nagyon szeretlek, elmondanám,   
az életem szebb már nem lehet,     
minden szóért ott egy könnycsepp,
mit Tőled kaptam Én, 
mert Te voltál a legszebb álmom,   
gyermekkori ifjúságom      
csalóka fényében az     
egyetlen remény.