Kívülről koldus vagy,
belülről még ember,
ki szembe néz a múlttal,
de álmodni már nem mer.

Foltos ruhádon az életnek
könnyel teli nyoma,
mi arcodról a torz mosolyt
le nem mossa soha.

Otthonod a csillagos ég,
párnád lett két kezed,
s az átölelő hideg hajnal
lelkeddel szenvedett.

Közönnyel élt embersorsod
regénybe illene,
de nem fogná azt papírra toll,
tinta lenne szégyene.