Még nem tudom mi lenne jó. Várni,
külön utakon járni, vagy meghátrálva
szabaddá válni, ha remény sem maradt.
Az idő jégkristályokra porladt, s amit
hátrahagyott, egy feneketlen kút,
mibe ha belenéztünk, láttuk, csillámlik
a víz fénye, de mélyén iszapos tükörképe,
ingoványként nyelte a vágyakat. 
Még nem adom fel az álmomat.
Éveket veszítettem, Veled, érezve a hideg
telet, mi ajkadról jégcsapként olvadt
ajkamra, s könnyként hullt vissza arcomra. 
Már nem szeretlek. Lelkem beleremeg, mert
szenvedek melletted. Bűn bevallani, de
bűnösebb lelkem, ha játszom szerelmem.
Lépjek, ne lépjek? Egy helyben álljak?
Vagy várjak? Fussak az idővel, mi elszaladt,
róva lenyomatát az évek alatt, s ami maradt,
kiszáradt meder, cseppekre hullott érzelmekkel.
Még félúton járok, de nem adom fel az álmot.