Elrohan az életünk, akár a gyorsvonat
sebesszárnyán tova, az évekkel elhalad,
minden érzés megtörik, csak a vágy marad,
mely büszke méltósággal áll időt, sarat.

 
Az álom megfakulva simít még ráncokat,
s a felkelő nap szikrája is onthat sugarat,
de tükörképe homály, ha rácsillan a fény
egyetlen érzés trónol, a vágy az, ami él.

 
Ölelj e vággyal, s míg ajkad mozdulni mer,
játszd a szerelem dallamát, száz reménnyel el,
s őrizd az álmot, mit kezem kezedbe rejtett,
akkor is, ha szívem már végleg elfelejtett.