Némán araszolunk a sötétség felé,
a gondolat lóháton marad,
s Te nem szállsz újra nyeregbe,
hogy egy másik úton haladj.

 
Már nem kérdem honnan jössz,
azt sem, meddig maradsz,
ha akarsz belelátsz lelkedbe,
és egyszer megleled önmagad.

 
Kérdezd akkor mivé lett az ember,
kit ma is üldöz a kárhozat,
s nézd ott azt a másik embert,
ki nem volt más csak áldozat.

Nem éltünk mi szerelemben,
vágyunknak nem volt igazi oka,
csak a tudat alatt élt egy érzés,
hogy tartozzunk valahova.

Minden vágyat bűnnel éltem
könnyeim nem láttad soha,
mert bárhogy fájt e hazug élet,
arcomon ott volt a mosolya.