A vágy vonata elindult,
nélkülem ment tovább,
elvitte az érzéssel a remény
minden szavát.

Szürkeszínű ablakából,
a bűn még egyszer visszanéz,
de nem mossa azt becsületté,
hulló könny, sem tiszta kéz.

Ajtajából fény szűrődik,
de lassul már a szívverés,
s peronján egy megtört alak,
múltjával most szembe néz.

Suhannak a fák lombjai,
a mező  ontja illatát,
de amott már egy futófelhő,
hullatja a záporát.

Lemossa a vágy színeit,
csak éj fekete árny marad,
s kattogva a vonat kerék
vakvágányon áthalad.