Foglaljon helyet-szólalt meg az orvos,
szemében halálként megbúvó sajnálat,
rossz hírt kell közölnöm Önnel- mondja, 
de túléli hitével, ha remény ad szavának.

Néztem a falat, azt a rideg fehéret,
ahol a szív mindig száz kudarcot vall
és testem a lélekkel némán küzdve
egy ideig, újra és újra vele együtt hal.

 
Félig már feladtam, félig még remélek,
de a sors kegyetlen társként kisért,
megbüntet bűneimért, a vágyakért,
mit két kezem nem oly rég még elért.

 
Nem hallom a szót, a könyörtelent, mitől
hitem meging, könnyeim ölemre hullanak,
kényszeredett torz mosolyok megtépázva,
sötét árnyba kapaszkodva, porba omlanak.

 
Élni vagy nem élni most kell eldöntenem,
mert nincs időm évekig gondolkozni rajta,
és ha Értem jön az öreg kaszás egyszer,
jéghideg csókjával az álmom betakarja.

 
Azért, csodás ez az élet, néha gyönyörű
emlékek kisérnek utam végén haza,
de legvégén a síri csend elől menekülve,
elszáll a szerelem utolsó, vágyteli sóhaja.