Emlékszem apám? Talán hat éves lehettem,
mikor Karácsonyra hajas babát kértem,
olyan alvós, szépet, miről mindig álmodtam,
mit úgy akartam, olyan nagyon régen.
Hányszor írtam neked, kértem gyere el,
hogy lásd, apa nélkül keserves az élet,
de Te még sem jöttél, messze elkerültél,
most magányos emberként siratod a léted.
Közben a múló évek túl gyorsan repültek,
öreg is lettél, miközben utolért a végzet,
s Én, mint dacos Nő, nem érzek szánalmat,
mert az apai szeretet túl gyorsan ért véget.
Üres szavakból alkotott silány mondatokkal,
számomra emléked régen semmivé lett,
hisz el sem kezdődött, a sosem volt kapcsolat,
mikor hitem lényed iránt, régen vesztetté tett.
Hát ne sírj apám, ne ejtsd az évek könnyeit,
azok neveltek engem gőgös, önző Nővé,
mert hiába álmodom néha jóságos  kezedről,
nem simít az engem, soha, soha, többé.