Elhalkul a zene, a szív is belefárad,
de egy utolsó dallamért, még őrült
táncot járat,
s mikor egy végső akkorddal végleg
búcsút int, a lágyan szóló hangra
sötét álmot hint,
én félek, nagyon félek, hogy a dallam,
a szó, egyszer semmivé lesz.
Titkolt rettegés ez.
Zene nélkül élni sosem lennék képes,
s most annyira fáj, hogy rövid 
ez az élet.
Távolból még hallom a bűvös muzsikát,
lágyan szóló hangjainak elillanó,
édes ritmusát,
de a búsan szóló húr csengése, nem ad
vigasztalást,
csak őrült táncát járja, ez a féktelenül
gyorsuló szívdobbanás.