Ott pihen szíveden a benned élő kedves,
karcsú termetével őrzi még a csendet. S ha
éji álmod néha karjaiba kerget- magadhoz
öleled, mint legrejtettebb kincsed.
Szemedben újra csillog a fénytelen tekintet,
mikor látod szelíd lényét, mely vággyal
hevített. Arcodon, még éled keze simítása,
ajka érintése, csókjai varázsa.
Ma is érte élsz. Erőt ad a lángja.
S míg izzik ez a tűz- szerelmed is nála.
Számodra, ő a Nő az egyetlen és örök, bár
az óra mutatója kegyetlenül pörög, nem
tántorít mellőle soha senki, semmi.
Talán nincs a földön ember, aki így tudott
szeretni

2008.03.15