Emlékszel, mikor gyönyörként éltük meg az
ajándékba kapott boldog napokat és valósággá
varázsoltuk a bennünk szunnyadó igaz álmokat?
Emlékszel, hogy szeretni mertünk összekulcsolt
kézzel, miközben vágyunk lángtengerré vált, s a
tudat eltűnt a higgadt józan ésszel?
Emlékszel, hogy körülöttünk megszűnt a tér,
ahogy hevült a vér, s parázslott testünk? Úgy
éreztük ez tán a vég, mikor egymás karjában
megremegve - örökre elvesztünk.
Szerettelek.
Még ma is álmodom veled. Vágyni hívok elmúlt
forró perceket, s míg sóhaj szőtte szivárványból
hidat építek, az álmok szelíd tengerén, virággal
díszített ladikkal eléd evezek.
Ott várlak minden éjjel kitárt karokkal, azzal a régi
csintalan ábránd mosollyal, s mikor az ezüst hold
bársony öle elringat- te is megérkezel, hogy a régi
érzés erejével szerelmedet add.

2008.04.11