Még nyár varázsa hint magára szél sodorta illatot,
s apró szirmok felidéznek egy- egy régi dallamot,
de sárgult levél erezetén, ott réved az ősz nyoma,
csak kiszáradt ága tudja, hol volt egykor otthona. 

 

Hűs lomb alatt mókus szalad, járt úton tör előre,
míg az elnémult madárdal, könnyet sír a felhőkbe,
s a bíbor rózsák körbefonják az elkószált harmatot,
cseppjeire gyöngyöt fűzve- várják majd a holnapot.

 
Szűrt homályba burkolózik a falu díszes temploma,
csak az éj jár belsejében, hol felcsendül az orgona.
Ágas-bogas bozótokon még megcsillan a nap ajka,
de amott már a tűz alkonynak fénnyel telik hatalma.

2008-.06.30