Amikor árnyék lepi be a hangtalan csendet,
s ajtómon belül marad a kialvatlan világ;
Újra eszembe jut az, az ezerszínű szépség,
mely nyárrá varázsolja emlékeim nyomát.

Mert,
Rólad mesél a vízcseppekből felosonó, illatozó pára,
s összekulcsolt kezeink megremegő, édes vallomása.
A hallgatag hóember, melynek gombszeme ragyog;
Mikor egy felé suhant pillantással tükörképe vagyok.

Rólad mesél a csilingelő kacaj, mely ajkam ívén lapul,
feltörekvő, forró vágyad, mi szívemben mar vadul,
s gyermeteg mosollyal köszöni a pillanatnyi csodát,
melyre érdemes volt várnom - egy egész életen át-

2008.12.13