HOLDEZÜST ROMANTIKA
 
Ezüstös fény hull most a házra,
beles a hold az ablakon,
és holdezüstre festi lágyan
a hajam, a karom ... a vállam...
S az ágyon , nyáréji melegben
ezüstfénytől ragyog a testem.
 
Most igy, csak igy érints te drága
és bársony legyen minden szép szavad,
hisz ez varázslat, ez a hold varázsa,
megtörni hangos szóval nem szabad.
Ó símogass! Én mindig arra vágytam,
hogy simogass, ahogy a holdsugár...
Hát nem tudtad, hogy régen erre vár
a hajam...és  a karom...és a vállam...
 
És csókolj úgy, mint seki mást
és csókolj úgy, mint a mesékben
mintha azt hinnéd, nem szabad,
s én kérlelnélek, hogy... miért nem?
És csókolj vadul és mohón,
hisz' már lobogó tűzzé váltam...
Csókkal boríts, ahol csak érsz:
ezüst nyakam... ezüst hajam...
a karom és ezüstös vállam...

Elbújt a hold.
Elönti a szobát a lüktető sötét..
Ne sajnáld az eltünt ezüstcsodát:
Majd kárpótollak mindezért.
***