A kerítés már két méter magas.
Naponta toldozgatjuk és minden lyukat
befoltozunk, amit kedvenc kutyánk
szorgalmas, lázadó munkája készít,
mióta friss szukák hivogató szagával
kúszik be hozzánk a tavaszi szél.
Nincs nyugalom, szõr-bõr szakad
inak feszülnek és minden hiába,
õ minden éjjel újra megszökik.
A kerítés alját gyakran kiássa,
a dróthálót kitépi, vagy ha úgy adódik
átmaszik rajta. Mászik? Átrepül.
Oly égetõ a vágy, hogy nicsen póráz,
nincs semmi fal, mi visszatartaná ...
Bizony, tudom, a feromonok láza
fellobban, ha a tavasz ránkköszönt !
Hogy is lehetne haragudni rá?

                                                2003.