Mért keresném a régi arcokat
az utcán hömpölygő diákseregben...?
Az élet friss és mindig újuló,
a lelkünk az, hol a múlt  árnya rebben.
Én visszamenni többé nem tudok,
ott már a levegő is rég megváltozott...
Csak ódon házak, lombos fák sora
és templomok hűs tömjénillata
idézne titkolt, égő vágyakat,
vagy sörhabjával tán a Tettye várna...
Romok között hősök kísértő árnya
még ott lebeg... de mindhiába várnám
a sárga, pécsi villamost, csak árván
állnék a tündöklő, tavaszi fényben,
csak állnék... várnék... mint valaha régen...
Nem hűtlenül, mert szeretem, szerettem
a várost, ahol életre születtem.
Ezer kakukknak édes otthona,
én hívő és hitetlen, mostoha
gyermeke, akit,  lám, kitaszított,
most üzenem: még nem vagyok halott!
A büszkeségem talán ostoba:
Hová nem várnak, nem megyek soha.
Szépséges anyám, kedves városom,
maradj álmom, ha nem vagy  otthonom.

 Első közlés: www.KALAKA.com  2004. 05.20.