Üzenet
(Kozma Ferencnek)

Kinyitottam a ketrec ajtaját.
A kis nyuszi kidugta orrát,
de visszarettent még egy pillanatra.
Aztán kilépett... s újra vissza.
És egyre messzebb, tágasabb világba,
de megtartva a menedék felé
vezető útja emlékképeit.
Valahogy így...valahogy így lehet csak.
Apránként megismerjük a világot,
megismerjük a mások igazát,
elfogadjuk, hogy ebben a  világban
nem egyetlen odú a saját ketrecünk.
Aztán vígan... előre bátran,
de mindig úgy, hogy nem felejtjük el,
hogyan találunk vissza önmagunkhoz