Látom, ahogy a természet
lassan felébred,
s a fényes nap
hosszú szempilláit
nyitogatva – lustán feléled.
Hunyorgó arany szemétől
mosoly szikra lobban-,
az álomittas tájon
boldogan lépked,
s szíve nagyot dobban.
Apró virágok nyílnak
léptei nyomán,
s lágyan csillog
a fény gyöngyöző,
gyűrött homlokán.
Ölében kavargó
vad vizek rohannak
végtelen - aztán
az idő fenyvesében
elbújnak hirtelen.
Majd-, megtörik a jég
a sugarak súlya alatt,
és a madarak
trillázásától kísérve
végre - kisüt a nap.

2006-02-05