Az idő, mint a vad folyó oly gyorsan rohan,
És messze futnak a gyötrőn kínzó álmok,
De a szívekben a szerelem – forrón lángra lobban,
S tüzet gyújt a tövisekkel teli vágyon.
A borús gondolat is vadul menekül,
De a fájdalom falai alatt –
Melyek emlékekből vannak kirakva –
Még azért le-leül.
A boldogság ösvényén törtet a szerelem,
És a lelkek megfáradt tengerén,
Helyet kér magának szüntelen.
Tőr, zúz, pusztít a mindenség terén -
Hogy végre rátaláljon az érzelmek egén.

2006-02-12