Emlékszem – és a sok apró fénylő könny
Szememben legördül, mint az égő gyöngy.

Vágyódik még utánad e nyughatatlan szív,
S belőled egy itt maradt rész, még vissza-visszahív.

A könnyek lassan útjukra indulnak arcomon,
Elgondolkozva bús, szomorú lelki harcomon.

Támadják a lelkem csendes, békés kertjét,
S nem fogadják el az élet előre írt rendjét.

Gurulnak szerteszét lefelé csendben, lassan,
És a földön elterülnek fáradtan, halkan,

De a megannyi ragyogó, fénylő gyöngyszem,
Emléked még őrzi, mint egy szigorú őrszem.

2006-03-06.