:
Ma a Pilvax kávéházban gyűltünk mi ifjak,
Mert minket a lelkes nagyemberek hívtak.
A szabadság tüze szívünkben lobogott,
Bár kint az ég szeme igencsak zokogott,
De a hatalmas lángot eloltani nem tudta,
Így a sereget a Nemzeti Múzeum elé hajtotta.
Petőfi, a Nemzeti Dalt szavalta a nép felé,
Szívét, lelkét adta az összegyűltek elé.
A reflént már együtt harsogta az egész sereg,
S láttam, ahogy Jókai a 12 pont felett mereng.
A Landerer nyomdához mentünk nyomtatni,
Majd azt - az őrjöngő népnek kezdtük el osztani.
A városházán a polgármester aláírta a 12 pontot,
Ezután óriási lelkesedés tört ki – pont ott.
Nyissuk meg Táncsics börtönét!- ezt hallottam csupán,
Aztán pár perc múlva, már ott is voltunk Budán.
Tízezres tömeg vonult át dalolva velünk,
Remélve, hogy ott most nyert ügyet lelünk.
A helytartó tanács oly sápadtan írt alá mindent vala,
Hogy nemsokára ki is nyílott a rab író börtönajtaja.
Őt a töméntelen sokaság hozta át ujjongva Pestre,
Így emlékszem én – e csodás, felejthetetlen estre.
E nagy nap örökre bevonult a magyar történelembe,
S én örülök - hogy ha csak így is – de részt vehettem benne.
2006. április 4.
dionysia: (03-10-2007 @ 01:49 pm)
Nagyon tetszik, Zsuka! Gratulálok,
Dio
szkallas: (04-05-2006 @ 01:21 pm)
miveel (Soman neezetet osztom a neezooopontra vonatkozoolag) az een szemszoogemhool neezve, Te Zsuka meltoo moodon irsz toorteenelmuunk Dicsoosseges emleeknapjaarool (versed hangulataahoz remekuul ilik a keep is!) mint a maar olvasott maasik iraas, de ez neezoopont keerdeese...
Zsuka49: (04-05-2006 @ 02:06 pm)
Köszönöm Ottókám a véleményedet.:))))
Zsuzsi
Zsuka49: (04-05-2006 @ 02:07 pm)
Nagyon szépen köszönöm Szkallas, aranyos vagy!!!:))))
Zsuzsi
blue: (04-05-2006 @ 08:54 pm)
Zsuzsikám ez nagyon jó vers, már olvastam a versenyben. puszi: Gaby
LaurienV: (04-05-2006 @ 09:48 pm)
Bár van egy plusz s-ed és egy y mínuszod ;
De elgépelni biz bevallom én is jól tudok ;
Amúgy a mű nagyon magasztos és fennkölt ;
Nemzetünk akkor még , ha kellett felkölt ;
soman: (04-05-2006 @ 12:19 pm)
Milyen fantasztikus ez Zsuzsi, hogy mindketten hasonló témáról írtunk, egymástól teljesen függetlenül. Remekül foglaltad rímekbe az eseményeket! Én kicsit szubjektívebb perspektívából láttatom e napot, de hát, erre mondják, hogy minden csak nézőpont kérdése! :-)
_zizike_: (04-06-2006 @ 02:52 pm)
Zsu! :) ez fantasztikus, gördülékeny és méltó ... :) gratulálok! :) Erzsi
vp_rozika: (04-06-2006 @ 02:52 pm)
Csókolom, Drága üknagyikám! Nagy élmény lehetett végigjárni 15-ödikén a márciusi ifjakkal a várost! Tessék szíves elmesélni, egy icike-picikét sem volt félelmetes? Úgy hallottam, nagyon izzott ott a hangulat. Köszönöm, hogy személyes emlékké tetszett varázsolni számunkra a sok eseményt, ami ezideig történelemmé volt már zsugorodva a tankönyveinkben;-))). Viccet félretéve, versed nagyon tetszik, gratulálok! Rozika a szomszéd
Zsuka49: (04-06-2006 @ 05:41 am)
Köszönöm Gabykám.:))))
Zsuzsi
Zsuka49: (04-06-2006 @ 05:42 am)
LaurienV, az s-t megtaláltam, az y-t nem.
A szemem gúvad kifele, és nem veszem észre.!
Köszi: Zsuszi
Zsuka49: (04-07-2006 @ 06:13 am)
zizikém, Rozikám (messze ment szomszéd), köszönöm a hozzászólásotokat, jól esett.:)))
Puszi nektek: Zsuzsi
prayer: (04-07-2006 @ 07:23 am)
Nem is rossz ötlet! A történelmet versbe foglalni, és a ritmusosság elvén, a gyerekfejekben szöget üt!
Zsuka49: (04-07-2006 @ 11:14 am)
Jó ötlet Zoli, majd szabadalmaztatom, vagy Te, hiszen a te ötleted!!:))))
Zsuzsi