:
A szél immár meztelenre vetkőztette a fákat,
S azok kopáran várják már a hideg tél csókjait,
De most még a szürke ősz ölelgeti őket lágyan,
És a langyos szél suttogja - ontja nékik bókjait.
A vidám nyár már távol, és nagyon messze jár,
S bár sokszor kopog az ajtón a téli fagy hűs keze
A természet alszik, fáradt két szemét lehunyva vár,
De álmába simogatja szelíden még - a nyár heve.
2006. május 25.
(85 szó a szövegben) (662 olvasás)
blue: (07-18-2006 @ 08:01 pm)
Szép természeti kép, tetszik a vers. puszillak: gaby )))))
mango: (07-19-2006 @ 05:28 pm)
...már májusban elbúcsúztattad a nyarat, Zsuzsi :)) Jaj, neeee :) Hadd maradjon még, - marasztald...
LEKA: (07-19-2006 @ 11:49 pm)
A természet képei tele emlékkel, érzelemmel. Mint ha a nyári szerelem lecsengése lenne - lassan elhullajtja leveleit - s a tél közeledtével a nyár emlékként jelentkezik. Szép.
Puszi: Éva
Lacoba: (07-20-2006 @ 03:22 pm)
Nagyon haladsz az idővel Zsuzsa!
Zsuka49: (07-20-2006 @ 06:36 am)
Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!:))
Puszi:Zsuzsi
persecuted: (07-20-2006 @ 10:39 am)
Simogasson még a nyár heve...akár Ősszel is. Én is most tanulom, tanulgatom: a hangulat alkalmazkodik az emberhez és nem fordítva...