Mindenszentek hideg, bús, sötét napján,
Eltávozott lelkek harangja csendül,
A sírást, könnyezést nekünk lent hagyták,
Fájó emlékük a szívekben bent ül.
 
Templomokban zúg a nagy harangjáték,
S gyertyafények hirdetik a semmibe,
Nékünk itt maradt a ráncos halánték, 
Hisz, szeretteink távoztak messzire.

Szólj harang, szólj! Zúgj a fekete égre!
Egyszer meglásd! - ránk is döngve hull a hant,
Bár még halottak mondanak imát éjjel,

E bánatos, hosszú, sötét, éj alatt.
A lét és nemlét – egy röpke pillanat,
Ám mindenki után - egy emlék itt marad.